Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj az oldal összes funkciójának használatához!!

Éjszakai rémület

Éjszakai rémület

Legutóbb az éjjel felkeltem, úgy véltem
Valaki kopogott, de miért ily’ csendben?
Ám ha már felkeltem, megyek és megnézem,
De nem volt kint senki. Lehet, hogy tévedtem?

Ismerem az utat, botorkálok vissza,
Bár valami súgja, vigyázz, ez egy csapda!
Félig lehúnyt szemem rémületre tágul:
Ki az aki itt áll? Szemben velem s bámul.

Meg sem mozdul. Várok. Hová meneküljek?
Lábaim is mintha ólomból lennének.
Kiáltanom kéne, torkomból nem jön hang,
Tehetetlen félek: üt a lélekharang.

Sötét, mint a Halál, kezét felemeli,
Fejemre tenyerét súlyosan ráteszi.
Érzem, hogy alélok, mégis látok, érzek,
Szemek: lyukak, mélyek: merőn engem néznek.

Mit vétettem, kérdem, hiszen most hirtelen
Elmém, szám megnyílik, de ő könyörtelen
Módon reámkiált, lehelete bűzlik,
Mint egy ezeréves sír mikor megnyílik.

Gondolkodó fajzat vagy, de majd megbánod!
Vad gondolataid csűröd és csavarod.
Bebeszélnéd másnak, te vagy a jó tündér
És csak az lesz boldog, ki az úttól eltér.

Villámlást és dörgést, reccsenést és kongást
Zúdít rám a csukjás, félelmetes morgást
Köhög az arcomba: bűzös-nyirkos fertőt,
Torkom szorongatja, nem kapok levegőt.

Eszméletem vesztve esem össze holtan,
Lent a konyha kövén jéghideg-izzadtan.
Köntösének széle lebben az arcomba,
Életem mécsesét mégis égni hagyta?

Micsoda éjszaka! Hogy reszket a térdem!
Talán még sikerül az ágyamhoz érnem.
De amint ott vagyok, megrettenek újra,
Ágyamban egy ember összekuporodva

Alszik ott és érzem, vár hogy én is jöjjek,
Lágy erő kényszerít rá, hogy lefeküdjek.
Magamat megadva bebújok az ágyba,
Békésen szuszogó alvó önmagamba.

Göteborg, 2008.

Latest posts by PiaNista (see all)




  • Szólj hozzá!