Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj az oldal összes funkciójának használatához!!

Temetőben

Temetőben

Vannak, akik kimondottan szeretnek temetőben sétálni. Talán a megnyugtató hangulata miatt. Ez nem is függ életkortól. Tavasszal, vagy az ősz elején nagyon szép szokott ott lenni. Öregek már más érzésekkel sétálnak a fák alatt. Nem is nagyon figyelik a sírkövekre vésett neveket, dátumokat. Talán ez már annak az ideje, amikor az ember megadja magát: eljöttem, itt vagyok.

Idős férfi jött haza külföldről, hogy eltöltsön egy hetet Budapesten. Közel volt a hetvenhetedikhez, Már a második nap reggelén elindult, hogy meglátogassa szeretteit a temetőben. Ezen a borult, de langyos decemberi napon dél körül fordult be a Kerepesi-temető kapuján. Odalépett a bejárattól rögtön jobbra lévő virágbolt ajtajához. Szemben, a kápolna előtt, valahol az úttest közepén, teljesen szabálytalanul parkolt egy D-rendszámú VW. Mintha ez a németeknél így lenne szokás. A motor járt, de a vezető már útban volt, ő is a virágoshoz. A kocsiból egy fiatal lány nézett utána. A boltba az idős férfi lépett be először, de a németnek megtartotta az ajtót. Az nem köszönte meg.
– Öt szál krizantémot kérek – mondta az öreg az elősiető eladónak. Mosolygós nő volt, hát meg merte reszkírozni a viccet: – Vagy vegyek még egy hatodikat is? Magamnak?
– Na, talán arra még nem lesz szükség – kacarászott a nő és kiválasztott öt szálat a kért virágok közül.
Fizetés után a fehér virágokkal kimenőben találkozott a tekintetük az autóssal.
– Vén hülye! – Ez volt az arcán. Szemöldöke felvonva, szóval, ahogyan ilyenkor szokás. A kifelé menő hallotta még, hogy a német is magyarul szól az eladóhoz.
– Németből megteheti, hogy kocsival jön, de nekem ez két nap és sok benzin.
Svédországból jot. A bolt ajtaja becsukódott, az öreg pedig sok éves szokás szerint átment a kápolna bejáratához, közben elhaladt az autó mögött, ahol már javában terjedt a Diesel szaga. Akkor a járdán már balra folytatta sétáját a sírok felé vezető főúton. Szokásaihoz tartozott, hogy itt, a jobb oldalon, meglátogassa az innen 3-4 percre lévő Ady sírját. Mielőtt elért odáig, a VW lassan elhaladt mellette. A lány a virágszálakat nézegette, a férfi pedig lehajolt, hogy a kormánytól kilásson az öregre. Találkozott a tekintetük. Akkor olyanra húzta a száját, mint aki unja már, hogy megint ez az öreg került az útjába.
– Dehát hülye: ő hajolt le, hogy lásson – mondta félhangosan az ember, azután nézett csak körül. Nagyon sokat beszélt magában, de soha sem hanggal.
Egyeseknek kicsit elrontják az illúziót a sírkert felett lassan, alacsonyan elhúzó repülők, de az öreg ilyenkor mégis próbálta megtalálni a szép, áramvonalas testeket. Lehet, hogy ült már valamelyiken sok-sok repülőutazása során.
Ady síremlékén most is volt pár hervadt virág. Ez a mostani látogató tudta, hogy hamarosan jönnek a friss virágok, mert Adyt sokan szerették. Ekkor jutott eszébe, hogy Adynak nem hozott virágot. Miért felejti el minden évben? Néha kétszer is egy évben, amikor Svédországból hazajövet kijön ide a saját halottaihoz, meg a felesége halottaihoz, meg még sok halotthoz, akik közül már negyedik évtizede csak a Karinthy Frigyesnél tesz le egy szál virágot meg egy követ a többi mellé.
– Kit érdekel, hogy már evangélikusként… Jól van. Mindegy, na.
Ady után hamarosan a ravatalozó előtt elterülő füves részhez ért. A közös vázákba elhelyezett három virágot. Ide szüleinek és felesége nővérének poraihoz jött kicsit elgondolkozni. Leült egy padra. Ahogyan ilyenkor lenni szokott, emlékképek vonultak föl, a háború, az iskolás idők. Eltelhetett egy fél óra, mire rászánta magát a búcsúra. Felállt és kicsit meghajtotta a fejét. Nem sietett. Nem is nézett órájára. Sétálva továbbindult.
Évről évre több halotthoz megy oda. Szerencse, hogy Karinthy mögött rögtön ott nyugszik Faludy György, kicsit balra Illés Lajos, a zenész. Egészen a közelben, a sétány másik oldalán, egy nagy háromszögben meg a rengeteg színész sírjai szinte már összezsúfoltan. Micsoda nevek! Na, és itt pihennek felesége szülei és elődeik már egészen az 1800-as évek eleje óta. Három sír egymás mellett. Ott jutott eszébe, hogy a megmaradt virágokat ott felejtette a padon, ahol ült. Sietett vissza. Futni már régen nem tudott, de sietett. A távolban látta a német autót lassan kifelé haladni. A virágok ott feküdtek a padon. Megnyugodott. Most sem volt ok sietségre. Sírok között lépkedett megint a színészek háromszöge felé. Eszébe jutott, mit mondott a virágárus nőnek. Megcsóválta a fejét. Hirtelen arra let figyelmes, hogy a VW sietve haladt a ravatalozó felé, ahol hallhatóan lefékezett, majd lassan visszafordult és megállt. A kipufogóból kis felhőcskék szálltak föl.
Felesége szüleinek, elődeinek sírjáról készített néhány képet, azután kicsit hátrálva elhagyta a szomszéd halmokat és kilépett a sétányra. Vele szemben – azt hitte, el akarja gázolni -, ott közeledett a “szellem-autós”. Fellépett a járdára, az autó megállt mellette. A vezető ablaka akkor ereszkedett lefelé.
– Na, mi van, öreg? Meggondolta magát? Mégsem akar maradni?
Az öreg, mintha szuggerálni akarná, két ujjával hirtelen az autós irányába bökött:
– Téged vártalak! – kiáltotta ingerülten. Ebben a pillanatban a vezető hasa előre rándult, a motor rázkódott egyet és lefulladt. Az ember ájultan hanyatlott hátra. A lány a hátsó ülésről hajolt előre és apját rángatta. Erre az autós szeme kinyílt. Tekintete lassan rátalált a járda szélénél álló öregre. Rémület volt az arcán. Hirtelen gyújtást adott és indított. Az első kerék megpördült, alóla kis füst jelezte a sietséget.
Az öreg nézett az autó után. Maga sem hitte, ami történt. Csodálkozott, hogy ezt meg merte tenni. Hátratette kezeit. Lassan elindult a kijárat irányába. Kacarászva tett meg pár lépést. Lopva körülnézett és ezt mondta:
– Vagy így, vagy úgy, de azt hiszem, valamit nem csináltam jól.

2015.12.30.

Latest posts by PiaNista (see all)




  • Szólj hozzá!