Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj az oldal összes funkciójának használatához!!

Je ne suis pas Charlie. Je suis Societé.

Jó hipszter módjára: a legkárolyabb károly; nem Károly. Ahogy a tragédia utáni lapszámban megfogalmazódott: “… én inkább nem vagyok Charlie.” Avagy levél formájú magyarázat párizsi gondolatokról. “Én vagyok a Társadalom.” Íme teljes egészében a levelem:

charlie

Kedves Hetes Károly!

Drága barátom, csak most szereztem tudomást arról a tragédiáról, ami téged ért. Az elmúlt napokban betegeskedtem is és a kedvem is elment, leginkább az életkedv, de ez tudom, hogy egyáltalán nem elégséges kifogás. Hogy is lehetne kifogás, amikor épp itt, körülöttem történik meg minden, ami megtörténhet. Csak arra lehet kifogás, hogy miért nem olvastam elektronikus postafiókom és nem vettem fel a hordozható telefonkészülékemet. Lapokat is csak gyújtósnak használtam ebben a csípős hidegben. Hogy az a sok szenny milyen jól befűti azt a kis kandallót. Emlékszel még rá? Együtt firkáltuk tele rajzokkal. Már akkor is Gaulle halálán élcelődtél, ami miatt meg is büntettek. Én ezt akkor sem értettem. Sokan mások sem. Lehet pont emiatt viselkedtek veled úgy? Olyan voltál, mint az osztály szabad szájú fekete báránya, akit iskola után megvernek és még azért is őt rója meg az igazgató.

Most pedig, hogy lázas rémálmaim véget értek, amikor meghallottam a történetedet azt hittem megint álmodom. Képtelenség volt elhinni, csípkedtem magam, hogy ébredjek végre fel, de nem történt semmi. Aztán jöttek mások is és mondták. Kérdezgették hol voltam, hallottam-e, mit tudok? Volt, aki csak hűvösen tette hozzá a kérdéseihez, hogy magadnak köszönheted mert kiprovokáltad. De én nem értek velük egyet. Mostmár nem. Meggyógyultam és felébredtem. Azt hiszem értem már, hogy miért mondtad mindig azokat, amikkel esetleg másokat megbánthattál. De ehhez sajnos kellett a Te tragédiád is. Ezért is érzem úgy, hogy most bocsánatot kell kérnem tőled.

Én annyira sajnálom. El voltam foglalva magammal és az önsajnálatommal, miközben téged magadra hagytalak. Míg rémálmok közepette agonizáltam és próbáltam megfejteni önmagam, addig Te öntudatodra ébredtél az évek folyamán és mindig csak erről beszéltél. Unos- untig lyukat beszéltél az emberek hasába a nézeteiddel és hogy miért jó az, ahogy szemléled a világot. Sokan voltak, akik illedelmesen végighallgattak, majd faképnél hagytak és nagyon sokan elutasítottak. Mit elutasítottak. Felháborodtak azon, amit mondtál és ahogyan mondtad. Mint én is, azt remélem, hogy lassan mindenki rájön az igazságra és akkor ők is bocsánatot kérnek majd azért, amit tettek. Vagy éppen nem tették.
Az elmúlt időszakban, mint említettem próbáltam magam összeszedni, rendezni a gondolataimat is és fizikailag is kigyógyulni a nyavalyámból. Az utóbbi sikerült, de az előbbihez kicsit több idő kell még. Nagyjából már látom az alagút végén a fényt, de még meg kell érnie pár dolognak. Olyan kérdésekre kerestem a választ, mint amikre mindenki más ebben a világban. Hogy ki vagyok és mit keresek itt? Mi a célom és mi a feladatom? Meg kellett először barátkoznom önmagammal, hogy választ tudjak adni ezen egyszerű kérdésekre. Vicces nem? Mint egy kamasz keresem a saját identitásomat, miközben mindenki azt hinné, hogy egy élete teljén lévő ember már tisztában van ezekkel a kérdésekkel.

Most már látom, hogy a toleranciához hozzátartozik az is, hogy elfogadjuk, ha más megbánt minket a szavaival. Hiszen, hogy is lehetne ugyanolyan bűn mások gúnyolása, mint a gyilkosság, vagy bármelyik másik? Megmutattad, hogy nem az a lényeg, hogy bántanak, hanem az, hogy megtehetik. Bárki, bármikor. És ezt el kell fogadnia mindenkinek, különben az a romantikus eszmeiség, amelyért forradalmak és szabadságharcok alkalmával adják életüket az emberek, nem tesznek senkivé. Nem adnak identitást és nem magyarázzák racionálisan a tetteinket. Ezt eddig nem értettem. De most megtanultam. Kénytelen voltam felnyitni a szememet és rájönni, hogy e nélkül az öntudat nélkül nem lehetek önmagam, csak valaki Más.

Úgyhogy most arra kérlek, hogy eddigi tétlenségemet nézd el nekem és bocsáss meg. Bocsáss meg mindenért, amit tettem és mindenért, amit nem tettem, pedig meg kellett volna.

Barátsággal:
Én, a Társadalom

Eredeti forrás
‘15.01.18.

Latest posts by Gál András Andor (see all)




  • 4 hozzászólás ehhez: Je ne suis pas Charlie. Je suis Societé.

    1. Rákerestem anno, hogy vajon ténylegesen mit is voltak azok a karikatúrák. Írott anyagra hiába kerestem volna rá, nem tudok franciául (sem). Nos, hát ha hinni lehet azoknak a portáloknak, aki feltettek néhány efféle képet (már hogy azok tényleg a megtámadott szerkesztőségből származnak), bizony nincs mit csodálkozni a reakción. Legfeljebb a mértékén és a módján. Az egyik képen a különböző vallások prófétái, ikonikus alakjai análisan közösültek éppen egymással… Jómagam abszolút nem vagyok vallásos a szónak bármelyik EGYHÁZHOZ, vagy a vallások fiktív, vagy történelmileg valósnak ismert szereplőjéhez köthető értelmében, de még én is megdöbbentem a kép látványától.

      • Ebben az esetben egyértelmű, hogy sem nekem nem sikerült érthetően kifejeznem magam, sem pedig a lapnak. És a természetes dolgokat olyan alapoknak tekintjük, hogy el is felejtjük őket.

      • Nos, ebben az esetben bocsánat. Értem, hát igen, kinek mi az “ingerküszöbe”.
        Ebben az esetben elárulhatom, hogy az én véleményem az, hogy, ami őszinte, az nem lehet “csúnya”.

    Szólj hozzá!