Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj az oldal összes funkciójának használatához!!

A tavasz érintése

Megneszeltem azt a rigófüttyöt,
ami akkor szólt midőn kint még a tél dühöngött
befelé nyitott ablakomon.
Kitártam lelkem kapuját, hátha még meghallom
a zenét, amit zengenek a szirének,
rínak az Istenek, dühöngve dobolnak szellemek.

De már nem hallok semmit.
a tücsök se ciripel.
Nincs harmónia, csak alázat.
Nyoma sincs ádáz küzdelemnek,
se az égiek, se a föld alattiak nem zengenek.

Nyoma veszett, elpárolgott belőlem,
leheletem egy felhő fölé szállt.
Beragyog kitárt ablakomon át
a lemenő nap alkonyi fénye.
De nem látom a sötétségen át,
hogy merről hívnak majd az éjszaka árnyai.
Suttogó leheletük ráforr majd ajkamra.
Csókjuktól testem megremeg.
Belőlük tápláltam vak hitet,
gyűlöletet és szerelmet,
és most merre mentek nem tudom már.

Mert elmentek szabadon a messzi ég felé,
ahonnan a holdfény csillogva
alámerül a hűvös éjszaka habjai közé

Kitárt ablakom felett kuvik rikolt,
hangya zizzen, szú perceg
a bútorok izzadt lábaiban.
Eközben agyamban dolgozik a gép,
zakatol szüntelenül,
hogy egy verset körmölhessek
az eltűnő idő nyomába vesző gondolatok emlékeiről.

Latest posts by Szabó Bálint (see all)




  • Szólj hozzá!