Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj az oldal összes funkciójának használatához!!

Bipoláris szinesztézia

Ők azt mondják: tartsd.
Tartsd, bírd.
Bírd és fulladj bele.

Csak negyven másodperc –
tartsd.
Fájnia kell, ők azt mondják.

Ők azt akarják tőlem:
a fényt lásd, szív-vágó melegét
a Napnak.

Ők mondják, nevess.
Lélegezz mélyet, mosolygót.
Kacajt könnyezve lépj.

S én némán leejtem.
Némán és arc nélkül vakulva
bámulom.

Vákuumba sikítom a mosolyt
de nem mozdulok.
Nem:
a legsötétebbet fuldoklom.

***

Hallom.
Álom és vég határán
‘hogy szakad,
‘hogy török végig
feketém nyílik ketté.

**

… és pink bimbót köpök
vérzőn nyílok
szikrákat nyelve
vöröslő szirmokká.

Végül ők mondják: ne!
De kitöröm az ablakot.
A csípőm, a bokám
csillapíthatatlan Nap-szomjtól.

Szín-indát tekerek
arabeszket hajtok
fényem sebességével –
– magamból.

Ők mondják: láss!
De én csak Téged akarlak.
Téged látlak és akarlak.
És Te vagy,
mániás prizmám tengere.

Ők tüdőn csavarnak
gipszet kötnek köré
oldhatatlan terv-bilincsbe
tablettáznak.

S én érzek.
A szivárvány szín-illatán túl
Veled lebegek bíbort…
… legmélyebben láng-egeink felett…

*

Aztán csak csend.
Ősz időtlenség megint.
Sosem-volt ős-robbanásra
várva
újra
tiltva
tiltakozva
könnyek nélkül
sírva…

Latest posts by Mona (see all)




  • 2 hozzászólás ehhez: Bipoláris szinesztézia

    Szólj hozzá!