Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj az oldal összes funkciójának használatához!!

Csodagyerek vagyok

Csodagyerek vagyok

Születésemkor másfél kiló voltam. Már másnap megkaptam a sárgaságot, de az hamar elmúlt. Ezek után csoda volt, hogy megmaradtam, ezért tehát csoda(hogy)gyerek lettem.
Nyolc hónappal később kitört a II.Világháború. Ehhez persze semmi közöm nem volt, de már kimondtam az első pár szót, amikor apámat behívták katonának. Tudom, kevesen hiszik el, de emlékszem, hogy ott álltam kiságyamban a hajnali félsötétben, ráztam a rácsot és kiabáltam: „minden vissza, apuka vissza”.
Azután felettünk is átzúgtak a történelem hangjai: a bombázók, a tüzérség lövedékei, az utcánkban pedig német, majd orosz és román katonák ettek, ittak, aludtak a járdán.
Ma már, 79 évesen, akár egy mondat elején elfelejtem, mit is akartam mondani, viszont egy jó órát tudnék mesélni arról, hogy mik történtek velem 3, 4, 5 éves koromban. Persze csak azért, mert vannak emberek, akik ilyennek születtek.
Néha elgondolkodom azon is, hogy milyen izgalmas örömmel ülök le egy vers, egy novella megírásához, a zongora billentyűihez, hogy azután kötényt kössek egy jó étel elkészítéséhez… Egyik örömből a másikba esem. Mint egy gyerek…
Másfél kiló már elmúltam. Sárgaságom sincs, a Világháborút is túléltem, meg a Felszabadítást is… Csodagyerek vagyok! Vagy csoda, hogy még ma is gyerek vagyok?

2018, Göteborg

Latest posts by PiaNista (see all)




  • 1 hozzászólás ehhez: Csodagyerek vagyok

    Szólj hozzá!