Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj az oldal összes funkciójának használatához!!

Jégtáblák

antarctica-63056_6401Eltévedtem
a szavak jégtáblák
nem tudok belőlük
építeni kristálypalotát
csak valami
gyermekded félsz fon át
hogy nem találok haza
arra sem emlékszem
merre van a régi iskola
a nyakkendős évek
kitűnő államvizsgákkal
a kölyök akinek beverték az orrát
srácok akiknek arcát
töröltem a kedvencek közül
és nem került be másik

csak néhány szó maradt
érintetlen
vagy belémégették
vagy csak még nem került sorra

2016.

Latest posts by aron (see all)




  • 17 hozzászólás ehhez: Jégtáblák

    1. Milyen furcsa ez Tőled… ha nem látnám, hogy Te írtad, nem jönnék rá. A mondandóban és egy-egy pici részben talán még felismerem a régi hangot, de a kivitelezés … az valahogy egészen más. És ez nem negatív megjegyzés, csak egy észrevétel, egy rácsodálkozás. Vannak időszakok, mikor az ember azt hiszi, minden mindig ugyanolyan van-volt-lesz. De aztán kiderül, hogy nem is.

      • Ez így különösen szembetűnő lehet, hogy a 2008-2009-es verseket teszem fel. De azért szerintem a 2014-2016-os sorba beillik. Vagy abba sem?

    2. Kristállyá váltál? Nem hiszem…
      Itt is látszik a szemed, de az a másik életteli ragyogás volt…itt a gondolaté a hangsúly.
      A szavak, élni akarnak,…s otthonra lelnek.

      Szélmalom, Edam,…sajtját kezembe veszem…- várnak kulcsa, címerre váró zászlaja…mind reám vártak, és
      rám találtak.Fél-szárnyú koboldkának zöld kis szárnyat kreáltam,…most itt nézegeti békáját,..s fixen
      ül a tavi-rózsa levelén. Mesebeli valóság.

      Oly’ szokatlanul hangzik amit mondok,…mint a Te soraid.

    3. Buda Ferenc: Őszi vonat ( bef. részlet)
      ……
      Vastükröt tart Balaton,
      Körhintán fordul a táj.
      Hullámzó kőkerítés,
      Moccanó téglarakás,
      Terméskő, deszka, beton.
      Készülök. Áll a vonat,
      Talpfák közt roppan a kő.
      Táskámat kézbe kapom,
      Arcomba villog a víz.
      Túloldalt messzi hegyek.
      Hát megjöttem, Balaton!
      Faágak réseibe
      Fémszálat fűz az eső.
      Fut, fut, fut visszafelé
      Huszonnégy szürke huzal,
      Hűséges hír-vezető.

      Olvastam,…megosztom Veled.

    4. Nem tudom, min múlik néha az, hogy befelé pillantva ismerősre lelünk-e önmagunkban, vagy lebegő jégtáblák… Talán a fókusz, hogy mire szeretnénk emlékezni.

      Az évek, amiket kénytelenül töltöttünk együtt önmagunkkal, mégis hoz valami… barátságérést talán önmagunk iránt, van, lennie kell biztonságérzésnek, még akkor is, ha máshol van a fókusz.

      Talán megijedtél? Azt hiszem, talán nagyon megijedtél, de ne félj. Nem kell definiálni mindent. Annyi, hogy néha nehezebb.

    5. Szia Áron! Jó vers ez is, de most már légy szíves üss össze valami lazábbat. Az az érzésem, mintha tudatosan fonnád egyre szorosabbra a magány és kiábrándultság köpenyét. A versírásnak örömnek kéne lenni, nem? Már nem tudom, hogy miért is írok, jó lenne, ha valaki megmondaná(d) 🙂
      Ha hideget, hiányt és reménytelenséget akartál… átjött 🙂
      üdv,
      mara

    Szólj hozzá!