Ez egy régi versem, de szeretem, mert a kevés szavas korszakom áll a legközelebb az igazi valómhoz. Arra pedig különösen büszke vagyok, hogy Andi grafikája teljessé teszi a gondolatot.
Köszönöm figyelmedet!
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
(1944. január 17.)
Ígérd meg, hogy újra, és újra elolvasod!Segít. Mariska
A grafikáért köszönet Vincze Andreának.
vjzs
Ja, és tudom, hogy ez nem képvers. 🙂
vjzs
Van egy illusztrált vers kategória, ez nem az?
Máris átkerült az illusztráltak közé… és mindezért tennem sem kellett semmit.
Zs
Tetszik, ahogy az elmúlást széppé varázsolod. Nyugodt, egyfajta elrendetésbe haladunk a sötét eljövetelével.
Ez egy régi versem, de szeretem, mert a kevés szavas korszakom áll a legközelebb az igazi valómhoz. Arra pedig különösen büszke vagyok, hogy Andi grafikája teljessé teszi a gondolatot.
Köszönöm figyelmedet!
Zs
Ez szép.Utazás a fényből sötétbe. Voyage.(Vágod, hogy a kis láng múlt idejéből áttetted a fekete jelenbe?) Ajjjajj. Most jön a jövő idő. Mariska
Drága Mariska!
A jövőben újra felkel a nap… és utazhat újra a kis fényünk. 🙂
Zs
Így lesz.Radnóti Miklós: Nem tudhatom…
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
(1944. január 17.)
Ígérd meg, hogy újra, és újra elolvasod!Segít. Mariska
Ez nehéz feladat manapság. Nagyon nehéz. 🙁 Mégis megígérem, mert bizonyára dolgom van ezekkel a szavakkal.
Zsolt
Szia Vojazs! A Vojazs utazót jelent, pár szó is lehet „a nagy utazás”.
Érdekes vers, csak akkor szólal meg ha az olvasó is útra kel.
Üdv: nyilas
Szia Nyilas!
Köszönöm, hogy útra keltél velem. 🙂
Zsolt