A bánat csókolt most homlokon.
Rút idő van,
de nem veszem zokon.
Lelkemen komor mélabú pihen,
s igen, mintha
elvesztettem volna a hitem,
mindenkiben…
Bárgyún bámulok magam elé,
kinn tombol a szél…
tépi, gyűri a még zsenge levelet
és nem érti meg,
hogy mennyire fáj…
talpig új ruhába
tegnap öltöztek a fák,
s most letépi róluk a galád…
Rátok gondolok: Apa, Anya!
– érkezett a hír, hajnaltájt –
május volt, és annyira fájt!…
Kőműves Ida legutóbbi művei (összes megtekintése)
- Kende, a kondás - 2017-09-03
- Álomkeringő 6/6 - 2017-05-03
- Álomkeringő 6/5 - 2017-05-02
Szívszorító, szép. És ijesztő, hogy egyre jobban értem.
Köszönöm. Így van, előbb-utóbb mindannyiunknak meg kell érteni…
Még nem tudom milyen a volt, de minden sorodat átéreztem, és valahol belül remeg a szívem … mikor?
Gyönyörű vers.
ölelésem
Julianna
Sajnos, tudom milyen az a „mikor?”
Inkább ne is gondolj rá. Élvezz ki minden pillanatot, addig…
Köszönöm, hogy itt voltál.
Ölellek!
Gratulálok a szép, és versedhez!
Szép napot!
Köszönöm szépen, Ferenc.
Szép estét!
Idám !!! A legjobb versed!!! Igen, igen, igen… százszor is!
Engedd el a rímeket, nem annyira fontosak, bár, itt még azok is vannak, de ha nem lennének se venném észre olyan jó.
ölellek,
mara
ui: a „fájt” a végére nem is biztos, hogy kell, de ki ne töröld, csak játszottam vele, mert az olvasó önkéntelenül odagondolja, annyira átérezhető..
Drága Mara, örülök soraidnak, és annak, hogy tetszik. Ez így szakadt ki belőlem, egészen váratlanul. Örülök, hogy vagy, újra. Remélem minden rendben.
Köszönöm, hogy jöttél. Ölellek!