Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj az oldal összes funkciójának használatához!!

Profil

PROFIL

Az Arc lassan leolvadt öröm-tábláit kövér könnycseppek felsebzik! Bágyadt arabeszkeknek látszik melankólia s bánat egyvelege! Hűséges árnyékok bocsánata szorgalommal mindig elkísér! Fellázadnak nyughatatlan lelkemben a részletek, melyek még valódiak! Ahogy önmagukban fokozatosan készülgetünk az Űr-hiányra, már a Nirvána-Semmi is egyre terhesebb! Egészség-mániás, rakoncátlan fejekben hiábavaló tökéletesség-eszme telepszik ahelyett, hogy önmagával már végképp kibékülne!

Erős oltóanyagként hat az érzelmekre a sikkadt közöny! Túlélő rettegését egyre nehezebb feloldani megsemmisülések balesetéből! Igazság-mámorokban az Ember gyakorta önmagán is sebet üt! Csupán csak lélegző élők között orvosság a Tett halála, amire talán mindenki figyel; Az Élet vízében egyszerre szükséges igazság-íránytű s horgony! Minden karrier kicsit halántékunkhoz szorított, töltött fegyver! Beavatlan békülés az elkerülhetetlen lehetetlennel! Árnyékok pléh-köpenyében masszív, hajótörött kétségbeesés összezörren!

Mint lengedező pókfonál csimpaszkodnak kripta-arcok mélységek gördeiben! Az arcokon megmoccant, szomorú barázdák a kitenésztett ráncok! Vízmosások-vágta mindennapi terhekkel már egyre nehezebb összebarátkozni! Gyáva nyúl-lélekkel, mint az Updike-hősök levegőbe kérdeznek sokan, mert mást nem tehetnek! – Megtanulnék újra barátkozni, de már sokadszor kiszorom szememből a tájat; piros stigma-foltok közt tapogatózom, mint céltalanság felé kilőtt asztrónauta! Koncentrikus körökben zúgok önmagam körül; százkilós ember-lövedék! Gyermekségemet gyilkosan sokadszor kinevetik!

Latest posts by Tasi83 (see all)




  • Szólj hozzá!