Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj az oldal összes funkciójának használatához!!

Kimondatlan

Kimondatlan

…látom szemeidben
a növekvő talányt,
a vissza nem fordítható
örökös magányt
szétterjedni…
– megfékezni
már nem tudom,
csak tovább rombolom
szavaimmal
a lelked…
– meglehet,
túl hamar elfelejted,
hogy mikor féltél,
tőlem mindent,
s minden módon kértél…
– s én adtam,
mert akartam szeretni,
de egyszer mindent
el lehet feledni…
– mert lehet,
hogy túl könnyű volt
kettőnknek
az égig-szárnyalás,
a csillagok közötti
tér-idő-tágulás,
a titkos csend
és bűvös nemlét előtt,
mikor a Fény engem is
megjelölt,
és kitágult bennem némán
a Végtelen,
s te velem lebegtél
a felgyorsult
lélek-tengeren…
Most hangom is
tőled menekül,
s elmerül agyamban
minden szikrázó
foton,
lassú, monoton
dallamot ír
a kifakult képzelet,
s én csak
szememmel
suttogom a térbe:
– Viszlát, egyszer…talán,
s Isten legyen veled…

Latest posts by Ariel (see all)




  • 6 hozzászólás ehhez: Kimondatlan

    Szólj hozzá!