Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj az oldal összes funkciójának használatához!!

Valaki sírt a sötétben

emlékszem jól
apám
a szobára ahol utolsó napjaid
pihenték magukat

a remény mélyen
túl mélyen aludt benned

fülledt volt a levegő
csak egy apró gyertya fénye
tartotta leheletnyi reményem

odakint már sírt a november
és a madártalan égen
a felhők egymásnak mentek
(ők is érezték a halál szelét)

végtelen terek messzeségébe meredt
fáradt szemed és szégyelltem
hogy nem láthatok veled

könny nélkül ott tanultam sírni
csukott szájjal imádkozni hányni
Istenre nem haragudni

csontig hatolt bennem az önzés
(ne még ne most ne így…)

beteg tested apróra zsugorodva
feküdt előttem mégis óriásnak láttalak

hirtelen lett sötét
egy utolsó mély sóhaj
s szádról leszakadt a veszteség dala

ez már a csend

(pedig nem igaz ez sem
mert valaki sírt a sötétben)

Latest posts by Malna (see all)




  • 2 hozzászólás ehhez: Valaki sírt a sötétben

    Szólj hozzá!