degesz-nagyra nőtt a város
utcán hever sok fia
köztük van egy sovány kislány
úgy hívják hogy Imola
Vérehulló Imolának
nem jut elég vacsora
díszes gúnyát vesz magára
zenélni megy éjszaka
sötét leplet bont hajából
súg mögötte bús uszály
kockakövek marják talpát
ha nem figyel nem is fáj
hideg ágyban dideregve
otthon éhes öccse vár
ajándékot csokoládét
illő lenne vinni már
hollók kérdik Imolától:
rút sötétben minek áll?
„ne kérdjétek bús madárkák
tán az isten rámtalál
fölrepít a magas égbe
s lependerít hirtelen
verébhordák ricsajoznak
szerteömlött véremen”
de most csöndes lámpafénnyel
kék autó ott terem
jaj csak éppen őt válassza
fut rajta át félelem
Vérehulló Imolának
sötét haja rongy-lepel
skarlátos rózsákkal megírt
jeges földön térdepel
visszafelé szörnyű úton
hollók nézik szüntelen
két kezében csokoládé
„tessék drágám édesem”
„holnap is mész? ne hagyj már itt
szép hajacskád csupa dér”
„aludj most már kicsi kincsem”
kis nővérkéd erre kér
Imola is lefeküdt már
imádkozik szüntelen
„jönne tavasz jönne bármi
s ne ismerne senki sem”
nem jön el már újabb reggel
hollók várják bús dalát
kék autó zord aszfaltra
ráfestette Imolát
2013.
- hiátus - 2020-11-20
- Szabadvers a tévedésről - 2020-06-25
- szabadballada a tölgyről - 2020-05-25