A négy nulla

Egy nagy számnak négyes ikrei születtek. A négy nulla olyan lusta, akár négy hulla. Hogy különbözni tudjanak, ezért nevet is kaptak. A legnagyobbik Viktor, a másodszülött Mihály, majd Rudolf. A legkissebb nem kapott nevet, mert ő egy kicsi nulla lett. De végül már nem csak a napot lopták, fejüket tanulásra adták. Iskolába mentek, és nagy tudományt szereztek. Volt bennük közös, mindannyian jól tudtak lopni, és hazudni. Hazudni legjobban Viktor tudott, tanára nem tudta hol tartanak, mikor mond igazat. Ő sumák, és sunyi, de nagyon szeret irányítani. Társai rábíznak minden problémát, és ő mindenben megoldást lát. Most már ő tanítja a tanárt.
Mihály a pénzt szerette, számolta is reggelente, meg amikor csak tehette. Rudolf harácsolt, és lopott, ilyekor a három testvér kezet fogott. A kicsi nem tudott mást tenni, csak a testvéreit követni. Neki csak az jutott, amit a többi három otthagyott. Közeledett a fizetés napja, ilyenkor a tanárok kedve alább hagyott mert a három nulla elbujdosott. A kicsi maradt ott egymaga, de ettől sajnos nem nagyon dagadt a bankszámla.
Amikor csak tehették, játszottak, és labdát rúgtak. Nevettek, és legtöbbször négy nullra nyertek. De a nagy munkába elfáradtak, és most a tengerparton nyaralnak. Élnek ők gondtalan, tejben, vajban boldogan!

Alberczki László
Alberczki László legutóbbi művei (összes megtekintése)



Vélemény, hozzászólás?