Az éjszaka varázsa

Esténként, amikor már elnémult a határ, a házi állatok jóllakottan álomra hajtották fejüket, a madarak is elcsendesedtek, álomba szenderültek, ebben a hirtelen beállt csendben, még sokáig üldögéltünk a verandán a sötétben. Csak az illatok nem tértek nyugovóra. Akácvirágzáskor este még erőteljesebben ontotta illatát a fehér fürtös akác, ami körülvette a tanyát. Beszélgettünk, vagy csak hallgattuk a csendet a kellemes illatos estében. Olykor egy elkésett szekér kotyogása hallatszott a távolból, majd, amikor már egészen sötét lett, elkezdődött a tücsökszerenád. Ha éppen beszélgettünk, suttogóra fogtuk, nehogy megzavarjuk a hangversenyt. Elképzeltem, a sok apró tücsköt hegedűvel, vonóval – hiszen így ábrázolták őket a mesekönyvek – s elbűvölve hallgattam gyerekkorom első, csodálatos szabadtéri hangversenyét.
Aztán feljött a Hold és lámpást gyújtott. Előbb gyér fény világította sápadtra arcunkat, aztán egyre erőteljesebben kúszott felfelé, s mintha ezüstport hintett volna a tájra, titokzatos tompa fényesség váltotta fel a tanya körüli fekete sötétséget. Az ég tele volt csillagokkal, a levegő illatokkal, és ebben a fantasztikus közegben lenyűgözött a tücskök muzsikája. Maradtam volna reggelig talán, ha édesanyám nem küld ágyba. Hangja ellentmondást nem tűrő volt. Alig tudtam elszakadni a hirtelen reám zúduló varázslattól.

Amikor bementem a szobámba, azonnal megvigasztalódtam. Gyorsan ágyba bújtam az ablak felé fordulva. A Hold teljesen bevilágította a kis helyiséget, egy csellengő szellő gyengéden meglebegtette a függönyöket, csak úgy tódult be rajtuk az akácillat. A csoda, a varázs az ágyamba is elkísért…
Aztán bejött anya és becsukta az ablakot.
– Ne, még ne!– kérleltem – Majd ha elálmosodom becsukom.
– Megígéred? Csak akkor maradhat nyitva, ha biztosan nem felejted el becsukni! Nehogy még valaki elraboljon itt a nyitott ablakon keresztül…
Hogyne ígértem volna meg, hiszen még nem voltam álmos, persze hogy becsukom, ha elálmosodom. Anya még a széket is odakészítette, hogy elérjem az ablakot.
Az akácillat betöltötte a szobát, a Hold odajött, benézett és rám kacsintott. Sokáig gyönyörködtem ebben a varázslatos éjszakában, és az álom is lábujjhegyen jött és pille könnyű leplet borított rám, úgy, hogy észre sem vettem. Az álmom is meseszép volt. Bizonyára az öreg Hold mesélte.

„Régi, régi történet ez már, talán nem is hallottál róla. Itt történt, ezen a helyen. Élt itt egy káprázatos szépségű pásztorlányka. A haja szőke volt, mint az érő búzakalász, a szeme kék, akár az ég. Bele is szeretett nyomban a királyfi, amikor éppen erre járt hófehér lován, és megpillantotta a szépséges leányt. Sokszor láttam őt, amint suhant a kertek alatt, csak úgy lobogott utána hosszú szőke haja. Ott találkoztak az akácsor alatt. Éppen akácvirágzás volt, s a királyfi mindig a leány hajába tűzött egy fürtöt a virágból.
Hanem a következő napon hiába várt a királyfi a leányra, így hát oda osont az ablaka alá, hátha tudna szót váltani vele. A leány nagyokat sóhajtott odabenn. Egyedüli vigasza a holdfény az akácillat és a tücsökszerenád volt. Oda ment az ablakhoz és kitárta, hátha gyógyírt hoz az éjszaka a bánatára. Gyönyörködött a varázslatos estében, amikor hirtelen megjelent a királyfi.
– Miért nem jöttél ma éjjel? – kérdezte suttogva.
– Nem mehettem, és sajnos többé nem tehetem…
– De miért?
– Mert megígértem édesanyámnak – sóhajtotta a leány – azt mondta, szájára vesz a falu, s azt ő nem élné túl. Ha megígértem, azt be is kell tartanom – mondta a leány, s látszott rajta, bármennyire fáj is neki, a szavát meg nem szegi.
A királyfi le sem hunyta a szemét aznap éjjel. Gondolkodott. Még alig pitymallott amikor felkelt, rongyos, piszkos ruhába öltözött, a fejére szalmakalapot tett, vállára vett egy kaszát s elindult. Egyenesen a szegény ember házához tartott, ott aztán megkérdezte, lenne-e szüksége egy dolgos legényre? Nem kell őneki fizetség sem, csak koszt, meg egy szalmazsák az istállóban. A szegény ember úgy gondolta, hát üsse kő, jól jön a segítség, ha már fizetség sem kell… majd szól az asszonynak, hogy ezentúl négy főre főzzön. Aztán kimentek a mezőre kaszálni. Gyűrte is a legény, csak úgy dőlt róla a veríték, meg is érdemelte a vacsorát, s aztán jóízűen aludt az istállóban a szalmazsákon.
Aztán egy szép napon feleségül kérte a leányt. A szegény ember áldását adta rájuk.
Akkor történt, hogy valami készülődés folyt a házban. Nagy volt a sürgés-forgás egész nap, meg aztán itt táncoltak az udvaron a kút körül. Éjszaka magam is láttam, amint kijő az ifjú pár az ajtón. Hát az a leány fényesebb volt a ragyogó csillagnál. Hosszú fehér menyasszonyi ruha volt rajta. És a fején akácvirág-fürtökből volt a koszorú. Bele is néztem a szemébe, de úgy ragyogott az, hogy az én fényem kismiska volt hozzá. Egy felhő mögé bújtam íziben, gondoltam, táncoljanak csak a sötétben, de aztán láttam ám, hogy a királyfi itt maradt, és ezen a helyen éltek boldogan, még meg nem haltak.
Május volt. Azóta ilyenkor mindig virágba borulnak az akácok.”

Amikor felébredtem, nem mertem kinyitni a szemem, nehogy elszálljon ez a szépséges álomkép.
Végül, mégis rászántam magam. Tekintetem azonnal a nyitott ablakon akadt meg. Megrémültem. Gyorsan kipattantam az ágyból és becsuktam csendesen, nehogy lebukjak. Aztán visszafeküdtem, és eltöprengtem a mesén, amit a vén Hold mesélt nekem. Akkor nyitott be Anya, és megdicsért, mert csukva látta az ablakot. Azt mondta, mennyire örül, megbízható vagyok, betartom az ígéretem…
Én csak néztem rá némán, megszólalni sem mertem…

Csak évekkel később értettem meg szavai jelentését, és súlyát. Akkor töredelmesen bevallottam, hogy azon az éjszakán, nyitott ablak mellett aludtam. Csak nézett könnybe lábadt szemmel, majd szótlanul megölelt.
Este az ablakba könyökölve hosszan bámultam ki az éjszakába. Akkor már tudtam, többé nem jár erre, hófehér lován a királyfi. Május volt. Akácvirágzás.

Kőműves Ida
Kőműves Ida legutóbbi művei (összes megtekintése)



4 hozzászólás “Az éjszaka varázsa

  1. kosztolanyimara írta:

    Na most nem tom hogyan csináltad, de érzem az akácok illatát ( libabőr) és a titokzatos, tanyai éjszaka hangulatát. ( királyfit is a lovon is, de az csak mese habbal, már rájöttem én is 🙂 )
    Jó, hogy feltetted ide is 🙂
    Ölellek, és szeretettel köszöntelek a névnapodon!!
    mar

    • Kőműves Ida írta:

      Jó, hogy érzed… Köszönöm!
      A királyfi meg oly kevés, és, hogy van, tévedés… ugye, így igaz?
      A névnapi köszöntést is megköszönöm (bevallom, nem is tudtam róla). Örültem.
      Ölellek szeretettel!

Vélemény, hozzászólás?