Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj az oldal összes funkciójának használatához!!

Napló – Levél VI.

Jár a baba, jár…

Loholunk a nyár után – észrevétlenül szaladt el mellettünk –, s már itt a nyakunkon az ősz. A nagyszülős évszakok kérem szépen, egészen mások. Őhercegségével minden újnak hat, és egy kicsi hangya szaladgálása is sokkal érdekesebb, mint a Forma 1. Bár ez éppen rossz példa, mert a motorok, autók hangja, és minden ami technika, az maga a varázslat. Nem lehet semmit szerelni csak négykezes módszerrel, amiből két szabad kéz feltétlenül a gyerek irányítására, elkapására, ölelésére, lefoglalására kell, különben nem készül el a várva várt konyha, és a nappali bútor sem szerelődik össze magától.
Amíg Őhercegsége csak négykézláb araszol, addig a gond is kisebb, de az idő múlik, és előbb-utóbb minden kiskrampó rájön, hogy járni sokkal érdekesebb. Sokkal több tárgy kerül elérhetőbb közelségbe, sőt a szekrényajtók, és fiókok kiálló bigyókája arra való, hogy azzal mozgatni lehet őket, kinyitás-becsukás végtelen játéka nem fárasztja soha.
Természetesen kitűnőre vizsgázunk babanyelvből is, mert naponta tanuljuk a halandzsa szótár éppen esedékes szavait, és tökéletes biorobotokká válunk, ha a karunkban tartott Őhercegsége mutogatva előadja merre fordulj, hová gyalogolj vele.

(Na, ne már Mama! Csak nem képzeled, hogy olyasmit kérek tőletek, amit nem szeretnétek! Viszonzásképpen szó nélkül tűröm, hogy állandóan kicsomagoltok, becsomagoltok, és vevő vagyok a bohóckodásotokra, mert tudom, hogy a fogamra vagytok kíváncsiak, ezért nevetek jó nagyokat!
A fiókokat is csak azért huzigálom, mert bicepszre gyúrok, és a székek tologatása sem öncélú, azokkal gyakorlom, hogyan kell megállni a saját lábamon. Az pedig kimondottan rágalom, hogy a dobozok kipakolása saját találmány, én csak utánozlak benneteket! Tá-dám!)

Tá-dám! Na igen. Ez az első szava. Őhercegsége örömének ad hangot, és a felnőttek reagálása szinte minden alkalommal ismétlésre ösztönzi. Nem is tehet másként, mert gurulunk jobbra-balra, és hangos tetszésnyilvánításunk néha már könnyes nevetésbe fullad.
Simlis a kiskrampó, mert nagyon jól tudja, hogy éppen csínyt követ el, a szeme rajtunk, de a keze még mindig a tiltott tárgy felé matat. Jelenleg, a „nem szabad” elhangzása napi csúcsokat döntöget, hatása némileg érezhető, ám hosszú, következetes magatartást, kitartást követel az idősebb korosztálytól.
Őhercegsége óramű pontosságával jelzi, ha étket kíván, és nagy érdeklődésre számíthat Anya, és Apa tányérja a közös étkezéseknél.

(Csak tudnám, hogy miért kapnak mindannyian szívbajt, ha valami madzagot próbálok megnézni, vagy csak közelítek is felé! Nem lehet átverni őket, egyből száz szemük, és tíz kezük lesz, ha próbálkozom. Kívülről fújom a „nem-nem szabad” kétszavas versikét, és hogy el is higgyék, még bólogatok is hozzá. Persze ilyenkor le kell állni a nagyon fontos, és érdekes elfoglaltsággal, mert a vége mindig az, hogy valaki felvesz, és a szoba másik sarkába visz.
Ha kedvezni akarok nekik, akkor előadom a táncos verziót – mindig megy valami zene –, attól meglágyul még Anya vajszíve is!
Ja, és szeretném közölni, hogy a nagyok sokkal finomabbakat esznek, a bébipapi bébiknek való, én már nagyfiú vagyok, na!)

A napi élet aláfestéseként zene szól többnyire, és nem lehet örömködés nélkül nézni, ahogy Őhercegsége topog, ritmusra rázza a derekát, és billegeti a fenekét. Aztán fogja magát, nagyfiúsan megtámaszkodik két könyékkel a kanapén, hátradől, majd dob felénk egy charme-os mosolyt. Kinek ne lágyulna el a szíve, a nagymamák tutira szétfolynak, Anyája pedig büszke a „pasijára”. A család férfitagjai természetesen szemlesütve irigylik a kölök ritmusérzékét.

A nyugalmas hétköznapoknak vége, tegnap óta egyedül járva fedezi fel a világot, így rá is érvényes a mondás: ha a gyerek nagy csöndben van, az sokkal veszélyesebb a csörömpölésnél.
Ettől a perctől sokkezű, sokszemű lénnyé változunk, és a hallásunkat is magas érzékenységűre állítjuk, mert Őhercegsége átlépte az első küszöböt…

ppj
2016

P Pálffy Julianna

Valamikor, még a múlt évezredben a pólyámba tehettek egy tollat, de csak nagyon későn vettem észre, hogy szúr valami. Először tiniként, majd hosszú időt kihagyva, tizenvalahány éve leltem rá, és azóta birkózom az írással, próbálom megtalálni a stílusomat, az egyéni hangomat.
Remélem a saját történeteim, verseim, meséim megkeresnek, és megengedik, hogy megírjam őket.

Hiszem, és vallom, hogy:

'... itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén' - (Fodor Ákos)
*
'Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel' - (Robert Capa)
*
'És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja mások énekét is szépnek.
(Babits Mihály)

Latest posts by P Pálffy Julianna (see all)




  • Szólj hozzá!