Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj az oldal összes funkciójának használatához!!

A két Kolombusztojás

A KÉT KOLOMBUSZTOJÁS

Olyan volt a két Robi, mintha csak ikertestvérek lettek volna. Ha példának okért az egyik módjuk vizsgázni ment, és valami igen-igen bonyolult ókortörténeti szigorlati tételt húzott még maga a vizsgáztató tanár is csak nagy nehezen állapíthatta meg, hogy Voncsalek Róbert sajnos – bár kétségtelen, hogy kiköpött mása Dragonyos Róbertnak -, de nem lehet azonos azzal a vizsgázó fiatalemberrel, aki az előtte való székben helyet foglalt.
Ahogy ott ültek, és hallgatták a szokásos vizsga előtti halálfélelmet keltő szólamokat, és szinte a kicsinyes gonoszság melegágyának is beszámítható prédikációkat, szinte azon mód összetéveszthette volna őket az ember. Főképpen akkor, amikor a megszólalásig is hasonló kiglancolt öltönyt vettek föl egy-egy kánikulában fölperzselt vizsganap alkalmával. Csakhogy Voncsalek Róbi mindig sapkát viselt – afféle oroszos usánkát, ami a pusztító, főleg mínuszos hidegek alkalmával előnyösebben megvédhette már erősen ritkulgató, majdhogynem kopaszodó üstökét. Viszont ezzel ellentétben Dragonyos Róbert mindig szemüveget viselt, és elgondolkodtató, mély szemeiben mindig a kíváncsiság egyetemes harmóniáját vélte fölfedezni az, akivel éppen szóba állt. Mindketten erősen őszültek már, de ez nem látszott mert míg az egyik ismételten sapkát viselt, addig a másik szinte már hiúsági kérdést csinált abból, hogy az ember feje felett – bizony gyakran megeshetik, hogy eljár az idő! Éppen ezért Dragonyos Róbert viszont festette a haját, méghozzá első osztályúnak meghirdetett barna hajfestékkel.
Egyik nap azonban olyan fatális hibát ejtett, hogy a festék fölhígításához használt hígítóból véletlenül túl sokat tett a festékbe, amitől cseppfolyósabb, és temperaállagúvá vált, és aminek a furcsa következménye az lett, hogy az egykor sötétbarna hajú fiatalemberből, aki mindig nagyon gyilkos precízséggel ügyelt öltözködésére egy szép nap arra ébredt, hogy rózsaszín a haja!
,,Szűzmária, édesanyám! Most ebből a galibából, hogyan másszak ki?! – morfondírozott magában. Talán mégis jobb, ha ezt az utolsó vizsgámat lemondom, és átiratkozom egy másikra, legalább is addig, amíg ez a kellemetlen festék le nem kopik a fejemről!” – vélekedett magában.
Csakhogy másnap már szint kellett vallania a tanulmányi osztály titkárságán egy kellemetlen, erősen sántító ficsúr előtt – aki még csak azt sem tudta megmondani, hogy melyik teremben lesz vajon a tényleges vizsga?
Így eshetett, hogy mivel olyannyira hasonlítottak egymásra – legalább is külsős jegyeiket tekintve -, a két Róbert helyet cserélt egymással, s bár kezdetben Voncsalek erősen idegenkedett a szemüveg általános használatától, mert önmaga sohasem volt az a túlzottan is rövidlátó típusba sorolható – ezt ügyesen Dragonyos úgy oldotta meg; elvégre az egész balhénak egy személyben ő volt értelmi szerzője, hogy egy szemet nem akadályozó, és nem rongáló, semleges pótlencsét helyezett ideiglenesen a szemüvegjébe, amitől úgy tűnt, mintha tényleg szemüveget viselne a másik fiatalember is!
– Így! Azt hiszem készen is volna! – veregette büszkén jóformán saját magát hátba Dragonyos, mert olyan jó munkát végzett, hogy szinte csak a legközvetlenebb barátok, és ismerősök jöhettek volna rá, hogy itt bizony kisebbfajta, ördögi fondorlat lappang!
Tehát másnap már nem Dragonyos, hanem Voncsalek ment el az általános nyelvészeti szigorlatra ami – mondanunk sem kell -, olyan szinte már letargikusan is katasztrofálisan sikeredett; köszönhető ez persze a hibásan értelmezett, elsősorban latin nyelvek közzétett ablativus, lativusz, és lokativuszi helyhatározós ragok meglétének, hogy szegény Voncsalek nemcsak hogy egy kellemetlenül indexében éktelenkedő elégtelennel távozott porig sújtottan az egyetem berkeiből, de ráadásul még barátja kisebb-nagyobb hidegzuhany rágalmait, is el kellett viselnie, le kellett kamatostul nyelnie!
– Hát ez nem lehet igaz! Ezt egyszerűen nem vagyok hajlandó elhinni! – mérgelődött. – Hogy történhetett ez, mi te szánalmas szerencsétlen? Amikor pontosan mindent megbeszéltünk?! – fejét szabályosan majd kettéhasogatta az idegkimerültség.
– Ne marháskodj már, az ég áldjon meg! – csitította a másik. – Tudod, a halálon kívül bármi könnyedén, és komfortosan elintézhető! – próbált lelkére beszélni nem sok sikerrel.
– Elég legyen ebből az átkozott rizsaszövegből! Azt mondd meg most de rögtön, édes, egy komám! Ebből a kalamajkából, hogy mászunk ki?! – s már a plafonon szárnyalt teljes idegrendszere.
– Egyszerű, mint a nap, édes egy öregem! Ezúttal az igazi Dragonyos Robi megy be a tanulmányi hivatalba, és megmondja, hogy szeretné elvégezni a keresztfélévet is, és egyúttal – ha már egyszer ott van -, átjelentkezik egy másik pótvizsga időpontra!
– Van is eszembe! Inkább a halál! Hogy én lemondjak az Ibizai nyaralásomról, ahol irdatlan jó bukszák sütettik a hasukat, és bombázók legelésznek a napon, azt nem! Megértetted?! Soha!
– Hát, kedves öregem! Pedig valamit záros határidőn belől szükséges lenne rögtönöznünk nem gondolod, mert ha egyszer valaki kikotyog valamit azt előbb-utóbb megneszeli az igazgatóság! Vagy nem?! – s sunyi kezdett sandítani cinkostársára Voncsalek.
– Igazad lehet! – töprengett el egy pillanatra Dragonyos. – De honnan tudjam-e, hogy adnak-e egy másik pótvizsga időpontot, amikor ezt a vizsgát is elpuskáztad a nevemben!
– Ugyan már! Ne gyerekeskedj! – fortyant fel kissé indulatosan csoporttársa -, hát mi vagy te férfi, vagy amőba?
– Na hát, az aztán végleg nem vagyok! Szíved csak vissza de rögtön, mert különben lesz irgum-burgum! – adta vissza a szót.
– Én visszaszívhatom, de akkor be kell látnod, hogy nem ártana felkötnöd a gatyádat, mert az a szipirtyós perszóna ott a nyelvtudományi tanszéken maga az ördög! És akkor még finoman fejeztem ki magam! – tanácsolta bölcsen észrevételeit Voncsalek.
– Hát akkor most mi a fenéhez kezdjek?! Azt mondd meg! Mert, ha betanulom szóról-szóra az anyagot a végén még azt hihetik, hogy tényleg semmit sem tudok. Viszont, ha az esélytelenek nyugalmával ki merem jelenteni, hogy legfeljebb megbuktatnak a szülei tuti, hogy kitérnek a hitűkből! – aggodalmaskodott előrenézve.
– Hát nézzük csak! De ez a lehetőség még mindig jobb, mintha azt az elhamarkodottságot csinálnád, mint a többiek, hogy bemennek az ajtón, és szó nélkül beíratják maguknak az elégtelent, mintha szikrányi esélyük sem lenne!
Dragonyos töprengett még egy darabig magában, bizony jó ideig. Látszott rajta, hogy mintha lelkét egy titkos, kis kukac rágná, ami addig emészti, amíg tán saját magát is felfalja, és el nem eresztené semmi pénzen! Látszott rajta az idegesség radikális visszatarthatósága, amely olyan pillanatokat szül, mint a teljes megsemmisülés előtti pár másodperc apokaliptikus élménye!
,,Mégis csak igaza lehet ennek a baleknak!” – vonta végül jó harmincperces gondolkozás után meg a vállát. S azzal megindult a tanulmányi osztály irányába, hogy átírassa magát az egyik szánalmasan reménytelen helyzetből a másikba.

Latest posts by Tasi83 (see all)




  • Szólj hozzá!