Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj az oldal összes funkciójának használatához!!

Zongorázni mentem

Zongorázni mentem

Kellemes élmény egy kora nyári délutánon átmenni a kis hidacskán a város széli folyócska fölött. Mindkét part fűvel borított, meredek szépség. Zöldje hívogatóan csábítja az arra haladót és tessékeli tovább az ölében haladó csillogást. Talán hegymászók vágják itt a füvet? Oldalazva lejebb mehetsz oda, ahol helyet találsz leülni. Jajjjj! Le ne csússz! Nem idős embernek való ez!
Egy gimnáziumban, nyugdjíjba vonuló kollégáiknak éneklő tanárokat kísértem zongorán, de kicsit korán érkeztem, hát szívesen várakoztam el az időt itt a közelben. Miután elsétáltam a híd egyik korlátja mellett, átmentem a másikhoz, mert azon az oldalon teljes napfényben fürdött a zöld part. A híd pillérének közelében ültem egy padra és fedeztem fel egy lent űldögélő fiatal párt. Tőlem kicsit jobbra, háttal nekem ültek egymás vállára borulva. Ekkorra már lecsendesedett a forgalom. Kedves látvány volt a fiú és a lány. Nem beszéltek, csak élvezték egymás közelségét. Nem is tudom, mikor láttam ehhez hasonlót az utóbbi években.
Arra gondoltam, mi járhat a fejükben? Talán a holnap, vagy a távoli jövő?
Egyszer zongoráztam egy nagyon északi svéd városban. A zongorám körött állt egy éppen érettségizett leányosztály. Két dal között a közvetlen mellettem álló lány hangosan nevetett. Rám nézett és azt mondta:
– Te most biztosan arra gondolsz, hogy ennyire vidámak vagyunk, közben azt sem tudjuk, lesz-e miből élnünk a következő években.
– Drága csillagom! Tényleg erre gondoltam.
Nem vagyok egy fiatalságára vissza-visszaemlékező ember, inkább arra gondoltam itt a hidacska mellett üldögélve, hogy mialatt én elértem ezt a viszonylag magas életkort, a világ nagyon sokat változott. Az emberek szóhasználata szegényebb és szerényebb lett. Nyelvünk leegyszerűsödött és egyszerűsödik hónapról hónapra; kihalnak a szó-árnyalatok, a nüanszok és értelmét látszik veszíteni a nyelvtan. Nos, elsilányul a hétköznapi beszéd, rengeteg a rövidítés. Ezek a fiatalok is, itt a parton összebújva: biztosan röviden suttogták el: „Szeretlek!”
Mi vár rájuk? Milyen lehetőségekre építhetnek ők?
Nem kellene aggódnom értük, hiszen a fiatalak mindíg is megépítették azt a világot, amelyben és ahogyan élni akartak. A felnőtteknek ez gyakran visszataszitó volt, vagy csak éppen gyerekes. Nem akarok filozófálgatni ebben a témában, csak elgondolkoztam a békésen üldögélő fiú és lány láttán.
A távolban busz indult, de különben csend volt. Órámra néztem és felálltam. Úgy, mint akárki, aki 78 éves. Talán még bólintottam is a két fiatal hátának, hadd tudják, hogy néztem őket. Útban a fellépéshez, a zongorához, eljutottam a híd közepére. Még egy pillantást vetettem rájuk, akiket addig néztem. Persze ott ültek még. Nem mozdultak.
SMS-t írtak…
Egymásnak?

2016. Göteborg

Latest posts by PiaNista (see all)




  • Szólj hozzá!