Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj az oldal összes funkciójának használatához!!

Mesék a cseresznyéskertből: A nagy kirándulás

Gyere csak, kislányom! Ülj az ölembe, hadd meséljek neked valamit, mielőtt aludni mégy! Igen, a cseresznyéskertről fogok mesélni, amit úgy szeretsz! Képzeld csak…

… a mese akkor kezdődik, amikor a bokrok már zöldbe borultak, és a gyümölcsfákon pici, fehér virágok jelentek meg. Olyan szépek voltak, mintha valaki odafentről, a messzi kék égből fehér fénybe mártott ecsettel megfestette volna őket. Legszebb köztük a cseresznyefa volt, amelynek vastag ágait és alig zöldellő, pici leveleit is elborították a fehéres-rózsaszín virágok. Ez alatt a cseresznyefa alatt csipegette a füvet, gizgazt a kacsacsalád.
A kacsamama lapos csőrével tépte a zöldet, a kiskacsák pedig a csőréből szedegették ki az apró darabkákat! Ha jól megnézed, megszámolhatod: nyolc kiskacsa sipogott a kacsamama mellett, nyolc napsárga, pihés gombolyag! Mindnek a nevére nem emlékszem, de kettőét biztosan tudom: egyiknek Matya volt a neve, a másiknak Csacsa. Ez a két kis jószág, ha lehet, még elevenebb volt a többinél. Hiába figyelmeztette őket a mama, hogy nem szabad elkószálni a családtól, ők nagy bátran mindig messzebb merészkedtek a többieknél. Nagy baj nem is érhette őket, amerre a szem ellátott, mindenhol barátságos fű zöldellt, puha, barna hantokon lépdelt apró lábuk. Nagyjából már ismerték a környéket. Tudták, hogy a cseresznyefa mögött nagy veteményeskert terül el, ahol apró levélkék bújnak elő a földből, és ahol rengeteg mászó és repülő rovar tanyázik. Matya nagyon szeretett az alacsonyan repkedő legyek után kapkodni, Csacsa viszont a levelek alatt megbújó, apró bogarakat kutatta folyton. A veteményeskert mellett vezetett egy kis út, azon jártak-keltek az emberek, és azon szoktak a kacsacsaláddal hazafelé totyogni, amikor már esteledett. Az úton túl gyönyörű virágok nyíltak! Főleg Csacsa nézelődött szívesen a nagy, piros és sárga tulipánok tövében, de Matya is megcsodálta a fehér, illatos jácintokat. A virágos ágyáson túl viszont még sosem jártak. Anyukájuk csak annyit mondott, hogy azon túl soha ne merészkedjenek! Eszükbe sem jutott továbbmenni!
Ezen a délelőttön viszont olyan csodálatos látvány tárult eléjük, amilyet eddig még sosem tapasztaltak! Éppen a virágokban gyönyörködött a két kiskacsa, amikor felfigyeltek a halk neszre. Olyan volt, mint a levelek suhanása a szellő nyomán, vagy a lombok súgása éjjel. Aztán meg is látták a hang forrását: egy gyönyörű, fehér pillangót. Majdnem akkora volt, mint ők maguk, csakhogy könnyedén, szépen szállt a levegőben, szárnyait kiterjesztette, és karcsú testén megcsillant a nap fénye. Rászállt a tulipánok leveleire, és nektárt szívogatott a színes harangvirágok kelyheiből. A bámuló kiskacsákról tudomást sem vett. Matya és Csacsa megbabonázva követte a szépséges pillangót, ahogy az virágról virágra szálldogált. Észre sem vették, hogy már mélyen bent járnak a virágágyásban. Kis idő multán Matya beleütközött valamibe, és ahogy hirtelen megtorpant, Csacsa is megállt.
A pillangó eltűnt, és a két apróság egy rozsdás kerítés előtt ácsorgott. Ismerték a kerítést, a baromfiudvart is ilyen rács vette körül, de ez barátságtalan volt, rozsdás és sötétbarna. Megszeppenten néztek egymásra, majd körbe-körbe. Tudták, hogy eltévedtek, de nem féltek. Nem volt ott semmi ijesztő, csak a szép virágok, s az édeskés, finom illat. De most már, hogy a pillangó elillant, szerettek volna visszaindulni a cseresznyefához, ahol a kacsamama már biztosan várja őket. De merre induljanak? Matya jobbra indult volna, Csacsa balra. Előttük ott volt a csúf kerítés, mögöttük a virágtenger. Végül, mivel Matya volt az erősebb, és általában ő diktálta az irányt, most is ő határozta el magát, megfordult, és határozott léptekkel elindult jobbra, Csacsa pedig követte. Alig telt el pár perc, újabb hangra lettek figyelmesek, de ez a hang nem volt kellemes! Zúgott, berregett, és úgy tűnt, közeledik. A két kis jószág ijedten nézett egymásra. Mi tagadás, megijedtek. A hang egyre erősödött. A lábuk a földbe gyökerezett, és riadtan néztek a magasba, ahol egyszer csak előbukkant egy hatalmas, kék dongó. Úgy tűnt, hogy az is csak a virágokat ízlelgeti, de annyira hangos és félelmetes volt, hogy Csacsa ijedten felsipított, és futásnak eredt! Matya rohant a testvére után, csak úgy hullámzott a virágoskert a nyomukban! A dongó, mintha őket követné, folyton ott repkedett körülöttük, és rémisztő zümmögésével, berregésével még gyorsabb futásra ösztönözte a kiskacsákat. Csak rohantak, kis szívük már a torkukban dobogott, de egyszer csak kijutottak a virágágyásból, ki a fényesen kék ég alá, ki a puha, zöld fűre. De hová keveredtek? Egészen közel ott virult a megszokott, gyönyörűen virágzó cseresznyefa, alatta a nyüzsgő kiskacsákkal, testvérkéikkel! A dongó, huss! – átrepült a fejük felett, és hamar el is tűnt. Matya és Csacsa pihegve, fáradtan nézett egymásra. Nem beszéltek róla, de tudták, hogy ezt a kalandot senkinek nem fogják elmesélni.
Szép lassan visszasomfordáltak a fa alá, és letottyantak anyukájuk mellé.
– Merre jártatok? A virágoskertben? – kérdezte a kacsamama, mire Matya és Csacsa ijedten egymásra nézett.
– Igen! – válaszolták késve, de anyukájuk hangosan felnevetett.
– Az a szépséges fehér pillangó, amit láttatok, a káposztalepke, a nagy, kék berregő, amitől úgy megijedtetek, a fadongó. Nem kell félni tőle, nem bánt senkit, csak kicsit hangos.
– Hát tudod? – kérdezte szepegve Csacsa.
– A mama majdnem mindent tud, kicsim! – felelte a kacsamama, és erős szárnyai alá vonta a piciket. Matya és Csacsa megnyugodva, szeretettel simult anyukájuk keblére, és csendben elaludtak…

Neked is aludnod kell már! Álmodj pillangókról, kiskacsákról, kedvesem!

2011.

Latest posts by aron (see all)




  • Szólj hozzá!