Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj az oldal összes funkciójának használatához!!

Hóangyal

Nyirkos volt a reggel, a köd apró szurkái befészkelték magukat a legeldugottabb odúba, a legkisebb résbe. Ila didergett, pedig a kályhát megrakta korán, és az finom meleget duruzsolt már a szobájukba. A konyhából anyósának a folyamatos szöszmötölése hallatszott, tekintet nélkül a gyerek álmára, és ez rosszabb volt minden zimankónál, felért egy közeledő hózivatarral. A szokásos, mogorva hangulat biztosíték volt a mindennapos kárálásra, veszekedésre, ami elől nem tudott elmenekülni. Amikor megpróbálta, akkor a hajánál fogva rángatta vissza a férje, és napokon keresztül hallgathatta az öregasszony gyűlölettel teli fröcsögését. Ha nagyon felhergelte magát – ehhez elég volt pár pohár ócska, savanyú bor is –, képes volt egészen közel az arcába rikácsolni, és csak akkor hagyta abba, ha fuldoklott a száján kiforduló szennytől. Csákiné minden pillanatban pokolba kívánta a menyét.

A faluban a Csákiaké volt több hektár zsíros föld, a föld adta gazdagság, de ez mind nem volt elég, a pénzből is pénzt csináltak, kölcsönöztek a rászorulóknak. Sokan nyögték a kíméletlen terhet, a kamatokat, ám Csákiné fiának megvoltak az eszközei, módszerei arra, hogy megkapja ami járt neki. Ha kellett, az öklével szerzett érvényt az akaratának.
Ila nem tudta milyen üzletet kötött az apja a nagyhangú Csáki Illéssel, s ha vissza is tekintett a múltra, csak a könnyeivel küszködő, a kalapját kezében szorongató öregemberre emlékezett, aki hangtalan imát mormolt a lánya templomi esküvőjén.
A fiatal asszony élete akkor sem lett könnyebb miután, alig tizenhét évesen, megszülte a lányát. Megviselték a várandós hónapok, a szülésbe majdnem belehalt. Anyósa rá sem hederített, figyelembe sem vette az állapotát, minden szavával szúrt rajta, mert nem fiút szült az urának. A kislányra úgy tekintettek, mintha nem is létezne, vagy megjegyezték: „Eggyel több kódis van a háznál.”
Özvegy Csákiné minden télen átköltözött a fiához, a saját házát lezárta. Aprójószágot nem tartott, kutyát, macskát nem tűrt maga mellett. Nem kellett gondoskodnia senkiről, és semmiről. Esténként leült a konyhaasztal mellé, elővette a füzeteit, és rubrikáról rubrikára ellenőrizte a kinnlévőségeket, vagy beírta az aznap befolyt összegeket. Olyankor nyikkanni sem lehetett, Ila még a gyereket is elvitte a közeléből, mert képes volt a pár hónapos csecsemőre is rámordulni. Anya, és lánya legalább ilyenkor békés kettesben lehettek a szobában, a fiatalasszony mórikálhatott, dúdolgathatott a kicsinek, nem hordták le miatta. Mesélt neki egy szebb, egy jobb életről, s hitte, ha sokszor elmondja, talán valóra is válik.

November hirtelen hozott havat, és hideg északi széllel verte az ablakokat estére. Szombat lévén, Illés jól bepálinkázva érkezett, erős léptei döngtek a tornácon, majd berúgta a konyhaajtót.
– Hogy az a redves féreg rágja meg ezeket a kódisokat, már megint nem fizetnek rendesen! – üvöltötte köszöntés helyett.
Csákiné rezzenéstelen arckifejezéssel nézett fel a füzetei mellől, bortól homályos szemekkel fogadta a fiát, bambult rá, mint valami jelenésre. Ila rettegve ölelte magához a gyereket a szobában, mert a becsukott ajtó mögött is félelmetes volt a hang, és még félelmetesebb volt, hogy tudta mi következhet egy ilyen belépő után.
– Kitekerem a nyakukat, hogy rohadna meg ez az egész csürhe! – tombolt tovább a férfi, miközben levetette magát a lócára. – Mindegyik kitalál valamit, csak fizetni ne kelljen! Mit nézi a könyveket? – mordult az anyja felé –, ebben a hónapban kevesebben törlesztettek mint októberben! Lassan ott tartunk, hogy én járhatok a pénzem után, verje ki őket a ragya! – folyt belőle kifogyhatatlanul a káromkodás.
– Neked mégis az ágról szakadt Zseveli Pista lánya kellett, aztán most etetheted a pulyáját is! Annyira se volt képes, hogy fiút szüljön! – hergelte sipákolva a fiát a vénasszony, látva, csak egy kicsi hiányzik ahhoz, hogy a bódult férfi figyelme, dühe a felesége felé forduljon.
Tudta nagyon jól, Illésnek elég egy szikra, és lobbanni fog. A mérgét nem rajta tölti ki, annak a másiknak meg nem árt, ha megtanulja, hol a helye. Ilyen kirohanások után, másnap kéjes örömmel leste, miként kékül Ila testén a folt, elégtételként könyvelte el magában, a feleség fizetett fia rossz hangulatáért. Soha nem tudta megemészteni, hogy Illés minden előzetes, vele való megbeszélés nélkül egyezett meg a lány apjával. A tartozás régi, és tetemes volt. Az öreg Zseveli nemhogy lefaragott volna belőle, inkább növelte azt. Amíg a felesége élt, nem látták kocsmában, asszonya elvesztése után szokott rá az italra. Pár pohár is megártott neki, csak ezzel csitíthatta a lelkét. Talán, ha valamelyik józan pillanatában eszébe jut kihez kényszeríti a kislányát, másképpen cselekszik. De nem volt józan pillanata.
Csáki Illés régóta, remény nélkül ácsingózott Ila után, ám hiába vitte az ablaka alá a cigányokat, húzatta a szebbnél szebb nótákat, a lány soha nem gyújtott gyertyát neki válaszképpen. A nászéjszakán aztán elégtételt vett minden egyes megaláztatásért, minden egyes meg nem gyújtott gyertyáért.
Most is elég volt neki az anyja által odavetett pár szó, és pavlovi reflexként beindította a részeg férfi brutális énjét. Nagy darab testével nyögve kelt fel a faragott padról, aztán lendületet véve robbant be a szobába. Nem érdekelte a gyereksírás, nem érdekelte Ila rémült tekintete, egy mozdulattal tépte le az asszony ingét, és lökte az ágyra.

A vasárnap virradóra leesett hó, puha fehéren takart be mindent. Nyugalom volt, a kutyák behúzódtak, a kakasok is mintha elfelejtettek volna kukorékolni. Az udvart, a csűrt, az ólakat, még a góré tetejét is megszépítette a fehér. Nem látszottak a földből kimart sebek, a fák pedig méltósággal viselték az éjszaka kapott ruhájukat. A patak szélén csillogó hópaplan eltakarta az ősszel feketére égetett tarlót, a víz tisztán, és sebesen futott tovább a földeken át, hogy a falu szélén bóbiskoló erdő csendjébe lopjon egy kis csicsergő csobogást.
Ila benézett a konyhába, halkan nyitotta az ajtót, és egy szál ingben, mezítláb lépett ki a tornácra. Nem érezte a hideget, csak a tisztaságot látta. Ő is tiszta akart lenni, lemosni magáról az éjszaka mocskát, a durva, a fájdalmas behatolások nyomán combjára ragadt vért, el akarta tüntetni az ütéseknek, és harapásoknak még az emlékét is. Elindult az udvaron át, a porták mögötti földekre. Mikor elég távolinak érezte a házakat, felhúzta az ingét, és ide-oda hempergett a dunyha vastagságú hóban. Aztán a hátára feküdt, hóangyalt formázott a karjaival, és a lábaival. Jól esett a hűvös fehérség, a teste forró volt, úgy érezte szinte sistereg rajta a megolvadt égi áldás. Fertályóra múlva a foga is vacogott már, akkor felállt, elrendezte magán az inget, és amilyen halkan jött ki, olyan halkan tért vissza a házba.
A konyhában szokatlan csend fogadta. Mindkét szobaajtó csukva volt, csak a hajnali derengés, és a friss hó fénye világított annyira, hogy lássa hová lép. Bent sokkal jobban remegett, a kinti hideg semmiség volt a félelméhez képest. Az asztalon fehér bögrében tej, mellette kenyér, a csorba tányéron kolbász, és szalonna volt kikészítve a férje kis bicskájával együtt. Itt soha, semmit nem tettek eléje, így hozzá sem nyúlt az ételhez. Megmosakodott, tiszta ruhát vett magára, aztán halkan, hogy a férjét fel ne ébressze, bement a lányáért. Óvatosan emelte fel a gyermeket, és még óvatosabban csukta be maguk után a szoba ajtaját. A pici mintha megérezte volna, hogy nem szabad megmukkannia sem, csak a kezeivel hadonászott a jól ismert, mosolygós arc felé. Ila gyorsan magára tekerte a nagykendőt, jó melegen bebugyolálta a kicsit, magához szorította, és nesztelenül, vissza sem tekintve, kilépett az ajtón.

*

A rendőrség hamar lezárta a nyomozást. Amikor megtalálták az üres méregfiolát egyértelművé vált, a gyilkos csakis az anya lehetett. A tejes bögrén, és az üvegcsén talált ujjlenyomatok teljes mértékben bizonyították Csákiné bűnösségét. Megmérgezte a fiát. A faluban gyorsan terjedt a hír, és csak találgatták, vajon mi történhetett anya, és fia között. Az öregasszony még akkor is üvöltött, amikor elvitték. A börtönben nem bírta sokáig, két hónap alatt elvitte az őrület.
Ilára, és a gyerekre a városi kórházban találtak rá. Az asszony mély sebeket kapott, több hétig tartott míg felépült, a sérülései – testiek, és lelkiek egyaránt – nehezen gyógyultak. A hivatalos kihallgatás során minden momentum tisztázódott, fel sem merült, hogy bármi köze lehetett volna a gyilkossághoz. Csak az indítékra nem találtak okot, de erre senki nem adhatott választ, legfeljebb Ila sejthetett valamit a kitálalt reggeliről, de a gondolatait megtartotta magának.

Csáki Illésné – született Zseveli Ilona –, és lánya örökölt mindent. Idősebb Csákiné halálával a hagyatéki eljárás lényegesen lerövidült.
Már aratásra készülődött a falu, amikor Ila a kamrában, a lekvárok mögött megtalálta anyósa füzeteit. A lajstrom pontosan megmutatta ki, és mennyivel tartozott, mennyi kamatot számítottak fel a kölcsönért. Az özvegy egyenként ment el mindenkihez, s adta vissza az adósleveleket. Nem magyarázott, nem jótékonykodott, egyszerűen csak így számolt le a Csákiakkal. Tiszta lappal akart új életet kezdeni, eladta mindkét házat, és más, messzi vidékre költözött.
Iláék soha nem tértek vissza, és senkivel nem tartották a kapcsolatot a faluból. Az asszony felejteni akart, pici lányának pedig – szerencsére –, még nem volt mire emlékeznie.
Múltjuk semmibe olvadt, mint a hóangyal azon a szörnyű éjszakán…

ppj
2011/2016

P Pálffy Julianna

Valamikor, még a múlt évezredben a pólyámba tehettek egy tollat, de csak nagyon későn vettem észre, hogy szúr valami. Először tiniként, majd hosszú időt kihagyva, tizenvalahány éve leltem rá, és azóta birkózom az írással, próbálom megtalálni a stílusomat, az egyéni hangomat.
Remélem a saját történeteim, verseim, meséim megkeresnek, és megengedik, hogy megírjam őket.

Hiszem, és vallom, hogy:

'... itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén' - (Fodor Ákos)
*
'Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel' - (Robert Capa)
*
'És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja mások énekét is szépnek.
(Babits Mihály)

Latest posts by P Pálffy Julianna (see all)




  • Szólj hozzá!