Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj az oldal összes funkciójának használatához!!

Magánpraxis vol.01

Az egész úgy kezdődött, hogy én nem tehettem semmiről. Földöntúli boldog, kiegyensúlyozottan harmonikus, és már-már szívfacsaróan mélypink, szerelmesen negédes házasságunk egyszer csak romlani látszott.

Valóban látszott, mert Quentin állandóan az előszobában kezdett neki, napirutin-szerű őrjöngésének – vagy leginkább már az udvaron, ahogy belépett a főkapun, magában fel-felkiáltva, kezében papírokat rázva.

És az előszobánk… Az üvegfalas helyiséget három oldalról kedves szomszédaink vették körbe, közelebbről mint hogy az egészséges lenne, de hát ez egy falu.

Az eleinte sorsszerűen egymásnak rendeltetett, lelkitárs érzés egyre hanyatlott személyiségünk szöges ellentéteinek tükrében. Pédául, hogy Quentin szerette a fényt. Én inkább sötétpárti vagyok. Ezért aztán kompromisszumot kötöttünk, és felosztottuk a ház helyiségeit. Quentin az udvart, az előszobát és a nappalit választotta. A többi maradhatott félhomályban, ahogy azt én kedvelem.

Na de reflektorok! És mondanom sem kell, hogy a nappalit újabb öt! Tehát öt szomszéd láthatta premier plánban.

Ahogy a fénykérdésben, úgy az egyre közénk álló probléma megoldásában sem tudtunk dűlőre jutni.

Mert szóval minden áldott délután üvöltve jött haza. És azt tudni kell Quentinről, hogy az ő hangját minimum a környező három falu hallhatta… Tehát három falu volt fül-, nyolc szomszéd, plusz az utcában ténfergő járókelők – ami bődületes mennyiséget jelent, lévén, hogy szemben lakunk az orvosi ügyelettel és a központi rendelővel – voltak szemtanúi a viharossá mérgeződött kapcsolatunknak.
Amint belépett az ajtón, a homlokomhoz vágta a kezében lévő csekkeket.

– Sok, sok, túl sokk! – ordította jeges szemekkel – Azt sem tudom, hogy te minek dolgozol, ha nem keresel pénzt vele!

Vágta ezt a fejemhez. Persze igaza volt. Még akkor is, ha négy munkahelyen dolgoztam, de az orvosi fizetések… Na jó, még ez a szó is kész vicc: „fizetés”.

Azt persze szerette, ha kifehérítettem a fogait.

– Aztán a fehér fénynél is fehérebbek legyenek ám! – hajtogatta ezen alkalmakkor. Én hiába mondtam neki, hogy csak akkor marad fehér, ha nuku kávé, cigi, vörösbor. Ez valahogy elszállt a füle mellett – gondolom, mert azon a délutánon még a rendelőben is nekiállt patáliázni velem.

Baromi kellemetlen volt természetesen, mert a teljesen váratlanul jött dühroham pont akkor tört ki belőle, amikor mind az öt alkalmazott, a magánpraxis és a szomszédos települések helyettesítéséből idesereglett betegek, két osztálynyi iskolafogászatos gyerek… És még az ÁNTSZ is jelen volt!!!

Akkor kész, vége. Bennem is elpattant a hetek, hónapok alatt felgyülemlett homlokon csapkodások sérelme. Kezembe vettem a fúrót és másfél centi mélyre beletoltam az egyik fogába. És akkor még rendes voltam, mert éppen abba, ami valahogy sosem lett olyan fehér, mint a többi…

Így hát… Uszkve százezer ember beszélt eztán a műhibáról, amely híre gyorsan száguldott át az egész megyén.

El is váltunk. Szét is költöztünk. Be is perelt. Én pedig nem mentegettem magam. Egyrészt a rengeteg tanú vallomása ellen teljesen értelmetlen lett volna, másrészt Quentin véres ügyvédi profizmusa miatt még akkor is fizetett volna a biztosító száz milkát, ha csak a fehérítést szúrom el.

De semmit sem bíztunk a véletlenre.

***

Aznap délután aztán halkan érkezett. Nehéz bőröndöket cipelt vissza a házunkba. Lábujjhegyen osonva cserélte le a reflektorokat, míg én szorgosan gyertyákat gyújtottam. Behúztuk a függönyöket, aztán magához rántott, letépve a Prada ruhám, összetúrva a harmincezer forintos frizurám, és még az előszobában a magáévá tett – immáron fül- és szemtanuk nélkül.

– Basszus, tudod, milyen drága volt ez a ruha?! Te vadállat – morogtam felé kéjesen.

Amire csak ennyit válaszolt:

– Jól vigyázz a szádra asszony, még a végén feljelentelek biztosítási csalásért!

**

És akkor végre megkaptam azt az álomesküvőt, amire mindig is vágytam! Temérdek, ruhát, cipőt, és ékszert. Végre lett pénzünk beindítani egy olyan magánpraxist is, amelyben mindkettőnk szakmai ambíciói maximálisan kielégülhettek. Kicsit sem túlzok, ha azt mondom, nem sokára meghódítjuk az egész világot „Magánpraxis” franchise-unkkal.

Részleteket itt találsz róla: www.biztositasicsalad/maganpraxis.hu

*

Folytatást Quentin-nél keresd…

Latest posts by Mona (see all)




  • 11 hozzászólás ehhez: Magánpraxis vol.01

    1. Szóval: elsősorban Te tehetsz róla, hiszen azért heti 10-15 ruha a Pradától nem kevés és valahogy kellett a píz!
      Egyébként pedig tőlünk se kell megkérdezni az első százmilliót! 🙂 – bár a biztosítótól van… és a többiről is van számla.

      • Azok munkaruhák, te! A betegek érdekeit szolgálják kizárólag. Mintha nem tudnád, ejj.
        Papír mindenről van. Mindenről és mindenhonnan. Akár zseb, akár wc 🙂

        Köszönöm az olvasást, azt a drága időt, amit eltöltöttél vele, tudom, hogy e pár perc miatt most mennyi veszteség ért 😛

      • Na, kisbetűvel írtad, hogy te! Ezért szorulsz! Most jut eszembe, hogy háztartási csonttörésre is jár a píz! Így akkor intézem is!
        De a munkaruha dolog az úgy vót!

      • Egyébként hogy számláztam volna le, TE 😛
        Csonttörés? Igaz, az rég volt, egy kis változatosság nem árt, de akkor körte-csere!

    Szólj hozzá!