Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj az oldal összes funkciójának használatához!!

Magasröptű gondolatok

Magasröptű gondolatok

Bármit olvastok majd alant, gondolataim mind magasröptűek. Az, hogy szép vagyok, az semmi a többihez képest. Okos vagyok? Köztudott. Szerény vagyok? Mindenki mondja rólam. Dehát miért is ellenkeznék? Ez jót tesz a zsigereknek, növeli a pozitív önérzetet összes mellékhatásával együtt s ez mind halálos csapás az ellenségre, bárhol legyen is az…
Magasröptömben hirtelen nem is tudom mit mondhatnék még, hiszen eddig minden fontosat felsoroltam.
Talán megemlíthetném, hogy az élet nehéz. Nos, lehet, hogy ezt a gondolatot mások is felhozták már, de tény, hogy ebben van valami. Gyakran szinte keressük a bajt. Mondják például, hogy a repülő a legbiztonságosabb jármű, mert eddig soha, egy sem marad fönt. Pedig ott vannak azok a kis gépek. Egymotoros Cesna gép. Ha az bedöglik, nincs mit tenni. Mondtam is a haveromnak:
– Szörnyű lehet, ha egy Cesna motorja bedöglik!
Aszongya:
– Na, az be is Cesna!
Mindíg ilyen. Szabadszájú. Egyébként annyira jobboldali, hogy tőle jobbra már csak a betonfal köveztkezik. Persze itt nem a politikai hovátartozás a kulcskérdés, mert a kulcskérdés az, hogy hová lett a lakáskulcs? Na, szóval: mégis utazunk repülővel abból kiindulva, hogy légi katasztrófák leginkább filmen léteznek, a valóságban meg úgyis csak másokkal történhet ilyen borzalom. Pedig még a fociról is a lezuhanás jutott eszembe, amikor a meccsen az ellenfél lesreállította a támadó játékost, kényszerből, nehogy az könnyű labdát kaphasson. Ezt nevezem én kényszerlesállásnak.
Hatvan után már csak ilyen az ember. Számolja a perceket: hamarosan Gyöngyös következik. Micsoda nagyszerű borok teremnek arrafelé! Jó föld az, meg kell hagyni. „S mi a földben meg nem terem, megtalálom inerneten!” Ezt is a haverom mondta, mert az az ötlete támadt, hogy ezt mint reklámszöveget, eladja a Googlenak. Persze bármennyire fura gondoltai vannak is néha, egyszer még szerencséje lesz. Azt mondja nekem egyik este:
– Ez egy olyan igazságtalanság. Miért csak nőgyógyászok vannak? Csupa férfi orvos hatalmas kézfejekkel! Miért nincsenek férfigyógyászok is olyan szépen ápolt kezű doktornőkkel?
– Dehát az nem így van…egyébként erről jut eszembe: mi van azzal a kis vörös csajjal, akivel múltkor láttalak?
– Jaaaa? Az? Hát az ágynak dőlt, szegénykém.
– Persze, a te ágyadnak, nem?
Meséli, hogy volt Spanyolországban. Csoporttal utazott. Mesélte, hogy merre jártak. Azt mondja:
– Voltunk a Balmoralban, onnan egy sarokra van a Jobbmoral, onnan egy órára az Alhambra, ahonnan csak fel kellett menni egy hosszú lépcsőn: na, ott van a Felhambra.
Nahát, erre még csak nem is nevettem.
Aztán jött nekem, hogy mennyi zeneszerzőt ismer. Azt mondja nekem: tudod, az a Robert Showman… a nagy amerikai zeneszerző.
– Te, az nem Showman és nem amerikai, hanem Robert…Schumann és az európai..
– Mindegy, annak semmi értelme. Zenészek voltak és kész.
Nehéz vele megvitatni valamit. Valahogyan mindíg más vágányokon járnak a gondolatai. Pár éve a hegyek között kirándultunk. Egy erdő szélénél kezdem kalapálni le a vasakat, hogy sátrat verünk. Odajön hozzám és lezseren megkérdez:
– Mi az? Olajat találtál?
– Itt? Olajat?
– Akkor minek túrod itt a földet azzal a vésővel?
– Ez nem véső. Sátrat verünk és majd ehhez kötöm le.
– De sátorhoz minek az olaj?
– Hadd má’ azt az oljat. Mért kéne sátorhoz az olaj?
– Akkor meg minek ásol?
Szóval ennek semmi logikai érzéke nincs. Én meg olyan hülye vagyok, hogy mégis mindíg be akarom neki bizonyítani, hogy mi a tévedésének az oka. Pedig sokan nem ezt teszik. Itt van például a demokrácia. A demokráciáról milliárdnyi ember beszél. Utalnak rá, elitélnek, megbélyegeznek ismert politikusokat, akik kihasználták, félreértelmezték, megtagadták, vagy rossz helyen, rossz időpontban hivatkoztak rá. Évente legalább egyszer hallom a rádióban, amikor a riporter az utcán megkérdez valakit: „szerinted mi a demokrácia?” „Azt csinálok, amit akarok” – válaszolja a megkérdezett, de sajnos a riporter soha nem vágja rá, hogy ez így nagyon helytelen, mert akkor igen nagy bajban lennénk életünk minden pillanatában. Mintha ráhagyná és igazat adna neki.
Egyszer megyünk be a Balatonba. Én mentem elől. Meleg volt és gyorsan el is vetettem magam a vízben. Haverom rám kiáltott:
– Hülye vagy? Rajtad van az órád!
– Nem baj. Ez jó 40 méterig.
– A parttól vagy a víz alatt?
Hát mit lehet erre mondani? Pedig amúgy félig-meddig olvasott. Meg is lepett vele, amikor azt mondja nekem, hogy a régi olaszok mennyire becsülték a Dózsa Györgyöt.
– Azt sem tudták, hogy a világon van – mondom neki.
– Nem vagy észnél. Róla nevezték el a Dózsa palotát.
– Az nem Dózsa pa…
– Ugyan máááá! Olvass egy kicsit többet. Ma is azt írja az újság, hogy magyar irodalmárok könyVgázzal támadtak olvasókra. Többen súlyos vívódásokkal maradtak életben. Na jó, csak hülyéskedek – tette hozzá, mert azt hitte komolyan veszem.
Azt kérdezi a minap, hogy hány Putyin van az oroszoknál?
– Hány lenne? Egy – mondom neki.
– Van egy olyan híres is.
– Vlagyimir Putyin a neve…
– Á, nem az! A szakállasra gondolok.
– Ez nem az. Neki nincs…
– Na figyelj és tanulj: Rasz Putyin.
A drámairodalomból is fel akarta mutatni, mit tud:
– Kinyomoztam, hogy a A Macbeth eredetileg Írországból származik. Apját még McBeth-nek hívták.
Azt, hogy nekem egyszer még angolul idéz a Hamletből, sosem hittem volna. Azt kérdezi tőlem, mit kérdezett Hamlet a galambokról.
– Hülyeség. Semmit – válaszoltam.
– De igen. Tubi or not tubi?
– Na, ez már fárasztó, ebből nem élünk meg…
– De nem ám. Az egyszerű ember bérből és fizetésből, a gengszter meg vérből és fizetésből él…
Az én barátom néha nagyon belejön és rengeteg hülyeségre képes. A politikáról meg jobb ha nem beszél. Azt mondja az előbb, hogy itt a politikusok minden nagy döntést a Kúriára bíznak.
– Dehát jól tudjuk, hogy mind a két Kúria más döntéseket hozhat.
– Miféle két Kúriáról beszélsz? – kérdeztem.
– Hát az egyik az Észak-, a másik meg a Dél-Kúria.
Aztán beszéltünk a háborúkról. Mondom neki, hogy a japánoktól, szerintem, a legszemetebb támadás a Perl Harborban volt. Erre rávágja:
– Hát, az pearlharborító volt!
Na, vissza a repüléshez. Minden megszületett ember kellene, hogy kapjon egy fekete dobozt. Nem azért, hogy később abba temessék, hanem mint a lezuhant repülőknél: ha vége, elő lehessen venni, meg lehessen vizsgálni: mi is történt valójában? Hátha tanulunk belőle.
Egy személyes fekete doboz, amelyből az élők, az utókor megtudhatná, mit tett, hogyan élt az eltávozott. Mindenkit szeretett, segített, vagy a teljes környezetét becsapta, kihasználta: nyissuk ki a dobozát és hallgassuk meg, nézzük meg: hogyan? mit? miért? Az egész történelmet úgy kellett volna elkezdenünk, hogy ott legyen az a fekete doboz. Persze az sem segített, amit múltunkról utólag biztosan tudtunk.
Barátom megjegyezte, hogy fel kellene találni, amely minden embert naggyá tenne: a zseniátort…
Az én fekete dobozomban mit találnak majd? Örökös próbálkozásokat.
Na, ezt most talán jobb is, ha hagyom. Éppen most mondja a kapitány, hogy már megkezdtük a süllyedést, tizenöt perc múlva landolunk. Fenti gondolataim azért voltak olyan magasröptűek, mert állítólag 11.400 méteren utaztunk. Barátom megszólította a mellettünk elhaladó légikisasszonyt:
– Kisasszony, ugye tudja, hogy aki sokat jár a WizzAirrel, annak wizzaires lesz a lába…
Ismerjük a mondást: Ember tervez én meg itt végzek.

Fönt a magasban, 2013.szeptemberében

Latest posts by PiaNista (see all)




  • Szólj hozzá!