Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj az oldal összes funkciójának használatához!!

Most már mindegy

Most már mindegy

Marx, Lenin és Sztálin találkozik a…találkozik a Másvilágon.
– Nahát! Mivé lett ez a világ! – dühöngött Marx. – Maguk nem voltak normálisak! Nem vették észre, hogy mekkora lehetőségek vannak az osztályharcban? Az osztályharc a leg…
– Ugyan már, ugyan már! – Sztálin nagyokat csapkodott a levegőbe. – Hol vannak már azok az idők!?! Maga akkor még szépen elképzelte, hogy a munkások meg a parasztok összeállnak, puszilgatják, ölelgetik egymást és jól eltörlik azt a pár burzsoá bohócot, mi meg gond nélkül átvesszük a hatalmat.
– Na, várjunk egy pillanatra – szólt Lenin. Döbbenet ült ki az arcára és a szívét kezdte masszírozni. – Tehát, miután én meghaltam, akkor nem ez lett a dolgok vége?
– Akkor talán egy kicsit még hittünk benne– válaszolta Sztálin -, de aztán a későbbiektől hallottam dolgokat, amik teljesen összezavartak. Nem lehetett az ilyen egyszerű, hogy osztályharc, meg ilyenek. A történelem nem egy sakktábla.
– Na, kérem, mondjon már valamit – sürgette Marx.
– Jött még egy, szóval, egy még nagyobb háború, ami nekünk tényleg nagyon jól végződött. Európából a keleti rész majdnem mind a miénk lett. A felvonulásokon és a kapitalizmus elleni tüntetéseken meg még évekig a mi hatalmas képeinkkel vonultak föl az emberek.
– Képeinkkel? – kérdezte Lenin.
– Igen. Marx, Engels, te, meg én. Nagy rudakon emelték a magasba az arcunkat és kiabálták, hogy éljen a béke, meg éljen…szóval, hogy éljek én, Sztálin, mert akkor még éltem pár évig.
– És Engelsről mi a csudáér kellett oda kép? – kérdezte Marx.
– Engels nem volt nagyon sokáig, mert a falakon, nagyobb házak homlokzatán sokkal szimmetrikusabbnak tűnt, ha maguk voltak ketten, én meg maguk fölött.
– Fölöttünk? Középen? – Leninnek kimeredtek a szemei.
– Hát miért ne? Én nyertem meg a háborút, nem?
– Kozákokkal? Lovakkal?
– Fenéket! Addigra már jöttek a komolyabb dolgok. Repülők, erős tankok, bombák, ágyúlövedékek. Aztán végül jött az atombomba.
– Micsoda? – kérdezte egyszerre a két szakállas.
– Atombomba.
– Mi, szovjetek?
– Hát, nem egészen, de ennek nincs jelentősége.
– Az nagy találmány volt?
– Igen – hagyta meg Sztálin, – de az igazán nagy találmány mégis az volt, hogy a munkások, meg a parasztok ehettek, ihattak, autót vehettek és agresszív indulataikat levezethették a sportban, a meccseken, ahol mindíg győzött valaki, vagy vesztett. Ezeket meg aztán lehetett szeretni, vagy gyűlölni.
– És ez elég volt az osztályoknak? – Marx mindkét tenyerét elképedve fordította felfelé. – És a burzsoá rétegek? Mi lett a gazdagokkal?
– Na, hát hiszen ez az! A gazdagokkal nem lett semmi, mert a jóllakott munkás a kocsijával elvitte a családját kirándulni, meg külföldi nyaralásokra. A gazdagot minek haragítsa magára? Vegye el előle az ételt, meg vegye ki alóla az autót? Hiszen, ha nem volt munka, nem volt lakás, sem kenyér. Autó meg pláne.
– Hogy ez nekem nem jutott eszembe. – Marx nagyon finoman, de ököllel belebokszolt Lenin hasába. – Na? Erre maga sem gondolt, mi?
Marx kárörvendően kacarászott, Lenin arca meg komoly volt, mint akit tényleg megdöbbentett, mekkorát hibázott. Persze nem szólt egy szót sem. Alig észrevehetően bólogatott és arra gondolt, milyen kár, hogy nem kezdheti elölről. De hirtelen feltette a kérdést:
– És ez kinek jutott eszébe?
– Micsoda? – pislogott Sztálin, de aztán rájött, mi a kérdés. – Hát mit számít az?
– Igen. Most már mindegy. – Lenin gondterhelten, de barátságosan belekarolt a másik kettőbe: – Na, menjünk. Kilenc és tíz között hideg zuhany van. Nem szabad késnűnk.

2018, Göteborg

Latest posts by PiaNista (see all)




  • Szólj hozzá!