Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj az oldal összes funkciójának használatához!!

Személyi

Személyi

Augusztus vége volt. Rekordokat döntögető meleg. Szenvedtek az érzékenyebbek, mert sokat változott a hőmérséklet.
Rezső és Júlia Agárdon jártak. Rezső egyik legjobb barátjának özvegyénél voltak látogatóban. Mivel a férfi már betöltötte a hetvenkilencet, felesége a hetvenegyet, a vonatra nem kellett jegyet váltaniuk.
Késő délután volt már, amikor elbúcsúztak vendéglátójuktól és kimentek a vasúthoz. A szerelvény utolsó kocsiját választották, pedig várt ott már huszonöt, igazán jól öltözött idős ember, de ezek jobb útitársnak ígérkeztek, mint a többi kocsinál várakozó fiatalok mobiljukat bámuló serege. Az idősebbek Pestre tartottak egy nagyszabású nyugdíjas találkozóra. Közülük az egyik, egy jól megtermett asszony éles hangon figyelmeztette a csoportot, hogy a kocsi hátsó felében gyülekezzenek, és senkinek se jusson eszébe elszakadni társaitól. Remélve, hogy sikerül kifogniuk két helyet, a házaspár igyekezett minél előbb feljutni. Szerencséjük volt. Egymással szemben ülhettek. Ablaknál. Induláskor kisóhajtották a kánikula és a nap sétáinak összes fáradalmát.
A kalauz csak cinkos mosollyal jelezte: nem kéri a személyit. Júlia kinézett az ablakon, az idős férfi meg elmerengett azon, amire az egyik utas látványa emlékeztette. Rezső ugyanis onnan, ahol ült, rálátott egy hölgyre, aki kora ellenére ízléses-színesen öltözött, de a sminkje kimondottan merész volt. Nem a hölgy arca volt ismerős, hanem maga a jelenség. Amikor már sokadszor nézett a nőre, váratlanul összeakadt a tekintetük. Csak egy pillanatra. A férfi nem fordította el a fejét, hanem elnézett a nő feje mellett. Vigyázni kell. Ekkor jutott eszébe egy lány, aki erre a hölgyre a legjobban emlékeztette.
Rezső, még 1958-ban az erzsébeti Csiliben egy nyolctagú énekegyüttest kísérő zenekarban zongorázott. Négy fiú, négy lány énekelt akkoriban merész harmóniákat. Az első év után már többen felfigyeltek dalaikra, humorukra. Hirdetésben kerestek valakit a vokál női tagjai közé. Sokan jöttek a megjelölt időpontban. Ezek egyike volt egy bátor lány, aki úgy nyitott be a meghallgatásra, mintha hazajönne.
Erre a lányra emlékeztette a hölgy, aki már kicsit szigorúbban nézett vissza Rezsőre. A férfi lehajtotta a fejét és úgy tett, mint aki nagyon fáradt, semmi kedve szemezni egy idős nővel. Pedig fejében egymást követték az emlékek, a gondolatok arról a lányról, aki jól énekelt, tele volt élettel, vidámsággal, akin mindenki rajta felejtette a szemét. Rezső emlékezett gyorsan kialakult szerelmükre, amelyben már az eljegyzés gondolata is felmerült. Szörnyű régen volt. Ha ez az utas tudná, mi jár most a hetvenkilenc éves férfi fejében…
Két perc elteltével hirtelen felnézett. Rajta kapta a nőt, aki éppen összeráncolt szemmel őt nézte. Most ijedten fordult az ablak felé.
Azután Kelenföld, majd a Déli közeledett. Mindenki leszálláshoz készült. A hangos hölgy kiabált, hogy mindenki készítse ki a jegyét és a személyijét. A szerelvény megállt. Rezső már indult volna, de felesége visszatartotta.
Hová sietsz? Hadd menjenek.
Így történt, hogy az idősek csoportja megindult. A színesen öltözött nőt éppen Rezső mellett tuszkolta tovább a kiabálós, de annak volt annyi mersze, hogy szinte rémülten megkérdezze:
– Rezső? Te vagy az? Megkereslek.
A nőt elsodorták társai.
– De hát én… – Rezső nem kiabálhatott, hogy harminckilenc éve Svédországban él.
– Mit keresett? – kérdezte Júlia.
– A személyit. Azt hiszem.

Göteborg, 18.09.28.

Latest posts by PiaNista (see all)




  • Szólj hozzá!