Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj az oldal összes funkciójának használatához!!

Szoba kilátással

“Apartman, tóra néző szobával kiadó
középkorú, vagy idősebb pár részére.”

Pápainé mindig időben adta fel a hirdetést a városi lapokban. Nem írt ódákat, szinte nem említett meg semmit a parányi ajánlásban, csak arra ügyelt, hogy korra vonatkozó kitétel benne legyen. Gyerekes családot nem fogadott.

Pápai Zsigmondné, született Bajogos Judit huszonkét éve vezette egyszemélyes háztartását, mivel Pápai Zsiga úgy döntött akkoriban, egy átmulatott éjszaka után, hogy felköti magát a Sziporkás-dűlő diófáinak egyikére. Másnap találtak rá a dióverők, zsebében egy papírcetlivel, amelyen ez állt: “bocsáss meg”. Kis betűkkel, címzés, és felkiáltó jel nélkül. Sem a felesége, sem a rokonai nem értették, nem tudták meg miért tette ezt a szörnyűséget, a halott pedig több magyarázatot már nem adhatott. A temetésen nem roskadozott a sír a koszorúktól, és a virágoktól, a két sírásónak nem kellett bajlódni az elhelyezésükkel. Beszédet az iskola tanítója mondott röviden, minden ájtatoskodás nélkül. Katolikus vallású öngyilkost nem temettek egyházi szertartással. Pápainé idősebb volt négy évvel az uránál, de a gyászeset után napok alatt éveket öregedett.
Az elmúlt huszonkét év megtette a magáét, az arcára feszült ráncok múmiaszerűvé változtatták a bőrét, csak hangja maradt a régi. Dallamos altján mindenkivel udvariasan, és halkan beszélt, lett légyen az bárki. Ezerkilencszázkilencvenhat októberében, a hetvennyolcadik évét is betöltötte, de a mozgásán ez egy cseppet sem látszott.

Az asszony, pár évvel a férje halála után találta ki, hogy a háromszobás ház legnagyobb szobáját bérbe adja nyáron, így a fenntartási költségek még télen sem terhelték annyira, hogy le kellett volna mondania a saját kényelméről. Az első két évben megkereste az átalakításra valót, így a következő szezonban – május elejétől szeptember végéig –, már külön bejáratú apartmanként hirdette a kiadásra felújított, parányi fürdőszobával, és konyhapulttal ellátott nagy szobát Természetesen magasabb bérleti díjért.
Először baráti, családi körből invitálta a vendégeket, akik aztán továbbadták az ismerősöknek, azok pedig az ő ismerőseiknek a címet, mert maximálisan elégedettek voltak a minőséggel, a kilátás pedig azokat is elvarázsolta, akik nem akartak elvarázsolódni. A szobából, és az előtte kialakított pihenőteraszról pompás látványt nyújtott a tó. Reggelizni az enyhébb napsugarak cirógatása mellett lehetett, a délutáni kávét pedig már jótékony árnyék hűvösében fogyaszthatta a kedves vendég. A panorámát nem zavarta semmi, mert közvetlenül a tóra néző oldal előtt mély szurdok húzódott, sem épület sem növény nem ért fel a széléig. A terasz előtti, lejtősebb területen rózsák, és egynyári virágok színesítették a gondosan lenyírt pázsitot, s csak egy alacsony díszkerítés jelezte hol ér véget a kert, jobban mondva hol kezdődik a szakadék széle.

Moldvás Károly és neje, Ágoston Melinda tudták mit várhatnak az ajánlott helytől, így a képekről megismert apartman, és környezete nem okozott csalódást, valóban azt adta amit a reklámfotókon ígért. Pápainé szívélyes mosollyal fogadta őket, bár az első pillanatban szinte visszahőkölt Moldvás látványától. Mintha a megelevenedett Pápai Zsiga tért volna vissza bajusz nélkül. A férfi úgy tett mint aki nem vette észre, illetve már a délutáni meccsen járt az esze, meg a jéghidegre hűtött sörökön. A szeme elégedetten nyugtázta a panziókban megszokott minitévéknél sokkal nagyobb, és modernebb készüléket, minden más részletkérdés volt számára. Amiért valóban jött, az ráér holnap.
Melinda, hogy oldja a hirtelen támadt csöndet, dicsérni kezdte a szobát, majd kilépett a nyitott teraszajtón, és önfeledten, összecsapkodva a tenyerét nyilvánította ki a tetszését.

A hegyekkel ölelt, parányi tó kéken csillogott a nyári napfényben, az enyhe szellő vidám tarajokat fodrozott a felszínén. Jobbra, tőlük lejjebb, egészen a part szélén egy öreg templom állt, tornya peckesen csúcsosodott a körülötte fekvő házak fölé, dallamos, mély hangú harangja minden fél, és egész órakor kongatott. Helyiek, és vendégeik is hozzáigazították az órájukat.
A település nem tartozott a mai, szokásos diszkós, hangos üdülőhelyek közé, az idősebb korosztály kedvelte jobban. Igaz, a kemping sem kínálta olcsón magát, kocsival, és lakókocsival annyiba került mint egy jobb, középkategóriás panzió. Hollandok, svédek, németek kedvelt törzshelyévé vált hamar a falu, nyáron alig lehetett magyar szót hallani. A boltok, az ízléses vendéglők, és aprócska presszók tulajdonosai sokat tettek azért, hogy az idelátogatók visszatérőkké váljanak. Sok múlt a polgármesteren is. Az Ausztriában hosszú évek alatt megszerzett tapasztalatait sok türelemmel, és igyekezettel honosította, plántálta át úgy, hogy szem előtt tartotta a helyiek érdekét, meghallgatta a véleményüket. Az eredmény látványosra sikeredett.

Pápainé átadta a kulcsokat, elmagyarázta, hogy mit hol találnak, s felhívta a figyelmüket az asztalra terített prospektusokra, melyekből kedvükre válogathatnak a közelben fekvő városok, falvak nyári programjaiból. Az apartman külön bejárattal rendelkezett. Vendég, és bérbeadó nem kellett, hogy találkozzanak érkezésen, és távozáson kívül. Persze sokan összebarátkoztak Judit asszonnyal, sőt volt olyan bérlője is, aki bevallottan a főztje miatt tért vissza minden évben. Ha kérték, ebédet is adott, de az estéit nem szívesen áldozta fel, legfeljebb elkávézgatott, elbeszélgetett a lakóival.

Az idős asszony nem tudott nyugodni mióta meglátta Károlyt. Elővette az esküvői képet, és előkereste a szekrény mélyére eldugott fadobozt is, amibe a régi iratokat, és fotókat tette. Az egyik, későbbi időben készült fekete-fehér fényképen ott állt Moldvás, mint a fiatal Pápai Zsigmond. A hasonlóság szembetűnő volt. Judit bizsergést érzett a szíve tájékán, és nem tudta megmagyarázni miért. Nekik nem született gyerekük, bár évekig reménykedtek benne. A fejében kavarogtak a gondolatok, és mindenképpen szerette volna kideríteni, mire is ez a hasonlóság? Majd holnap Melindát óvatosan kérdezgeti, hátha kiderül valami apróság amin elindulhat.
Másnap reggel alig evett, várta a hátsó kertből a hangokat, mielőbb szerette volna látni a házaspárt. Felvette az előző este sütött barackos lepénnyel megrakott tányért, és elindult az apartman terasza felé. Már csak pár lépésnyire volt, még nem hallhatták, láthatták, amikor megütötte a fülét a fojtott, de mégis érthető beszéd. Megállt. Hallgatózott. Észrevétlen maradt. A szomszéd, és az utca felől is takarták a sűrűn telepített tuják, bokrok.
Moldvás mondta a magáét. Ez az ő öröksége, és ha az anyja nem olyan mulya, akkor most ő ülhetne ebben a házban tulajdonosként, de legalább féltulajdonosként biztosan! Talán, ha nem hal meg korán, és ő nem kerül különböző intézetekbe, megenyhült volna a haragja is. Melinda hiába próbálta csitítani, már az elején rossz ötletnek tartotta az idejövetelüket, de a férjét nem lehetett meggyőzni. Károlyban forrt a düh az ismeretlen asszony iránt, aki megfosztotta őt az apjától, és attól az anyagi biztonságtól, amit az anyja nem tudott megadni neki. Az apja nem volt hajlandó elismerni őt, egy-éjszakás kalandnak tartotta a bárban megismert nővel való kapcsolatát, és soha nem közeledett feléjük. Moldvás Nelli évekig, minden hónapban megjelent Zsiga munkahelye előtt, sétáltatta a gyerekét babakocsiban, később kézen fogva csak azért, hogy lássa, az ő ivadéka, ha tagadja is.
Pápai őrlődött a fia miatt, akit nem akart elismerni, és az asszonya miatt, akit szerelemmel szeretett, de közös gyermekkel nem áldotta meg őket a Teremtő. Vétkes botlását azonban se mersze, se ereje nem volt elmondani Juditnak. Még akkor sem, amikor Nelli meghalt, és a gyereket intézetbe vitték. Rongy embernek tartotta magát, a métely befészkelődött az agyába, és egy átmulatott éjszaka után nem tudott többé szembenézni a tükörképével.

Pápainé rémülten, és dermedten támaszkodott a ház falának, a lábai alig akarták megtartani. A hallottak olyan erővel sújtottak le rá, hogy csaknem összerogyott. Visszafordult még a konyha felé, amikor ráesett a pillantása a pincelejáróhoz támasztott régi, elmosódott hirdetőtáblára – “Szoba kilátással…” –, de a talaj addigra már kicsúszott az idős asszony lába alól, eldőlt, és a tányér tompa puffanással pottyant a virágoskert közepébe. Pápai Zsigmondné teste olyan lendülettel ért földet, hogy a lejtős részen nem állt meg, hanem továbbgurulva, a díszkerítést is ledöntve zuhant le a megsemmisülésbe.
Utolsó gondolata még a hirdető tábla körül forgott, és egy kérdés villant fel benne: Milyen “kilátással”…?

ppj
2013/2016

P Pálffy Julianna

Valamikor, még a múlt évezredben a pólyámba tehettek egy tollat, de csak nagyon későn vettem észre, hogy szúr valami. Először tiniként, majd hosszú időt kihagyva, tizenvalahány éve leltem rá, és azóta birkózom az írással, próbálom megtalálni a stílusomat, az egyéni hangomat.
Remélem a saját történeteim, verseim, meséim megkeresnek, és megengedik, hogy megírjam őket.

Hiszem, és vallom, hogy:

'... itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén' - (Fodor Ákos)
*
'Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel' - (Robert Capa)
*
'És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja mások énekét is szépnek.
(Babits Mihály)

Latest posts by P Pálffy Julianna (see all)




  • Szólj hozzá!