XLII. ének

Rozsdaszínű ég alatt
egy átutazó vagyok,
szembejönnek kérdések:
kicsik és a nagyok.

Bajszom alatt dörmögöm:
lassabban kell élni.
Hátam mögött fényévek,
s a holnap csak tenyérnyi.

Bőröndömben jól elfér
sok kincs és néhány lom,
pár ismeretlen úticél,
azt még megpróbálom.

Drága most a tiszta szó,
de ennyire még futja.
S hogy mi a lényeg akkor?
A komputer se tudja.

Mert a Világmindenség,
Az Élet, meg tán minden,
negyvenkettő éppen –
és ezt jólesik így hinnem.

Fehér Csaba
Fehér Csaba legutóbbi művei (összes megtekintése)



2 hozzászólás “XLII. ének

Vélemény, hozzászólás?