Rozsdaszínű ég alatt
egy átutazó vagyok,
szembejönnek kérdések:
kicsik és a nagyok.
Bajszom alatt dörmögöm:
lassabban kell élni.
Hátam mögött fényévek,
s a holnap csak tenyérnyi.
Bőröndömben jól elfér
sok kincs és néhány lom,
pár ismeretlen úticél,
azt még megpróbálom.
Drága most a tiszta szó,
de ennyire még futja.
S hogy mi a lényeg akkor?
A komputer se tudja.
Mert a Világmindenség,
Az Élet, meg tán minden,
negyvenkettő éppen –
és ezt jólesik így hinnem.
Fehér Csaba legutóbbi művei (összes megtekintése)
- XLII. ének - 2016-02-19
Ja, igen, jólesik hinni…
Jót mosolyogtam a végén.:) Csak törülköző legyen nálad és akkor eléggé sahár leszel:) Sőt, talán klufi is. 🙂