Ha rád hull,
megszentségtelenít
a fény,
olyan tiszta vagy,
smaragd és ónix,
ha látlak,
megül a csend
hajam szálai közt,
csak csodálkozó cseppekben
csillan
az éj…
s míg
csodáltalak,
mint égi szentet,
reményem fogsorát
önnön kezemmel
egyszercsak kiverted.
2007.
aron legutóbbi művei (összes megtekintése)
- hiátus - 2020-11-20
- Szabadvers a tévedésről - 2020-06-25
- szabadballada a tölgyről - 2020-05-25
Jaj!
Önmagáért beszél, ezért aztán nagyot üt!
Igen… ez tulajdonképpen az előző Imádság c. vers fonákja. Köszönöm.
Örülök, ez annyira jellemző a formádra.
szeretettel ölellek
Köszönöm!
(Hááát…) Ez igazából is tetszik …
És ilyesmi esetben érzek késztetést, hogy kissé átalakítanám, formai okok miatt
Ismétlem, hangsúlyozom: kizárólag csak formai okok miatt
(Mert-hogy kissé, vagy nagyon – olyan FORMABOLOND vagyok)
Hogy sikerülne-e, az már egy más kérdés
Ha van kedved megpróbálhatnád, csak a játék kedvéért; ha nem érzed „szentségtörésnek”
(Középre rendezett, központozatlanra gondoltam)