Milyen gonoszak a gödrök!
A betűk
meg a szavak sem segítenek,
a vér megalszik a
lélek keserű bogai alatt.
(Micsoda tél ez
Istenem,
micsoda világ…
krematóriumba mennek
az álmok.)
Moss le téli eső!
Vagy legyek én a víz –
úgy égig megyek
és torkig fojtom
az eget,
hogy megmenthesselek,
elvegyem a tüzet csontodból,
a lila eret
homlokodról,
hogy magamban
átöleljelek
reszkető imáim között.
(Nézd! A versbe is
írásjeleket teszek,
szüneteket,
hátha feltartóztatom…
de nem tudom,
nem tudom.)
2008.
aron legutóbbi művei (összes megtekintése)
- hiátus - 2020-11-20
- Szabadvers a tévedésről - 2020-06-25
- szabadballada a tölgyről - 2020-05-25
Önön szerelmedet
Kerested, mentetted,
Kábultan szorítva
Ájultra szeretted.
Gyermekeid, szavad,
fád elültetted,
Bocsásd meg…
*
Különös, hogy mikor a legkínzóbb soraidat teszed elénk, mindig az ön-ostorozás tűnik fel legelőször..
s a végén, én halok bele. 🙂
Grat!
Ezt a hsz-t jól elteszem. Köszönöm.
Szia Áron! Örülök, hogy ennyi „Ároni képet” láthatok, mindegyik fájón eredeti .
Most az „… égig megyek és torkig fojtom az eget…” fogott meg legjobban, de a többi is nagyszerű.
Üdv, derűs napot,
mara
Már azt hittem, nem is jössz. Köszönöm.
Eda megírta.
C*