arspoetica

Világos ég
sötét az út
megáll az éj
pipára gyújt
a két szekér
az egyik én
a másik én
amerre visz
megáll a tél
eső után
a mag kikél

Attila sem
Miklós se vár
bilincsbe zúz
rozsdába zár…

De eldobom
a rímeket
anakreon
ma elmehet

/

csak vizslatom
tenyeremen a szürke utakat
a repedéseket
rajta a por rózsáit a sarat
hogy megtaláljalak
lesem a lépteket a lábnyomot
tőlem el
avagy felém tartanak a szavak

és úgy alszom el
hogy senki nem felel
csak a rímek maradnak
és a hendecassilabusok
a fejemben
köztük elveszem
zavartalan.

2009.




8 hozzászólás “arspoetica

Vélemény, hozzászólás?