Rengeteg az ismerősöm,
tán még az is, ki az ősöm,
néhányuk bár megtagadta,
keveset nyomtam a latba.
Kávéval kezdem a napot,
megnyitok száz webablakot,
kiszellőztetem a fejem,
mégse találom a kezem.
Körbe ül a hajnal csendje,
eszem úgy vág, mint a penge,
árgyélusi kismadárka.
kopár ágon vacog, árva.
Önmarcangolásom haszna,
én lehetek a mihaszna
szószátyár a csendbugyrában,
jó fekvésű még az árban.
Akadályokat nem veszem,
hiszen ez az élet terem,
nyakamon a fejem búbja,
igen mély ám annak kútja.
Nyugtával dicsér a papom,
árnyékában hord kalapom,
kerülöm a mecseteket,
és a csúnya blogereket.
2018. 02 14
