A fények eltompultak. A feketére sorvadt cseresznye-szemek között megfonnyadtak a levelek. A fű állandóan ég, a tikkadt hőségben a szél keservesen liheg.
A lelkek láthatatlanná váltak. A biztonság elvesztette értelmét. Harag és düh szárad pitypangok torkában.
*
Minden pillantásod vers
érintésed dal:
hold-szinfóniába vezető
violin-csigalépcső
Orchidea ág lila cseppjében
ülsz velem
s neveted a csendet
*
Már minden bőrt lenyúzott rólam, nincs tenyérnyi hely, hol ne fájna. A mellkasom szaggatott vonalat karcol, s most levegő sincs.
Most csendet torpan a szél is.
Látod? Nézz rám! Az utolsó másodpercünk.
Mögöttem a mély, alattam a Halál-óceán. Minden sebem a szakadék szélére szivárog.
Én nem lélegzem, Neki adom a szívem. Nő a légnyomás, a hullámok visszafordulnak.
(Anyámra rontanak)
A világ elpusztul a talpam alatt. (Engem nem anya szült.) Az ég elektromos festékként pereg le magáról és megszűnnek a hangok.
Csak az Ő szíve dobog, s megfogod a kezemet.
Szép. Elgondolkodtatott.
Puszim.
Andy
És mire jutottál? 🙂
Köszönöm, Andy,
puszi!