2017 nyara – MUV.hu

Annamari lecsupaszított válla,
melle volt a lényeg.
Attila szemből jól mutatott.
Ágyából nézte, ahogy a nő félmeztelenül
az ablakon kinéz.
Annamari előrehajolt,
mellei, mint két üres,
bánatos tarisznya csüngtek mellkasán.
A férfi szánakozva
nézte-kívánta.
Ez milyen templom itt?
Dohány utca. Zölddé oxidálódott arany.
Az irigység temploma.
Nem kell hazudni, zsidó vagy,
azok vagyunk mi mind.
Az Apám. Félig székely, tán cigány.
Anyám? Kitelepített német.
Miért hazudsz? Puha az orrod, hazudsz.
Ujjával megérintette az asszony orrát,
végighúzta annak görbülésén,
csúfondárosan nevetett.

Annamari továbbra is
zsidónak látszott, de elkerülhetetlennek.
Együtt virrasztottak, visszakanyarodós,
őszinte révülettel.
Most keresztre feszítesz, és feltámadunk?
Kérdezte Annamari.
Jézus mellénk temeti majd a mutatóujját.
Vélte Attila.