Téged vár, tudd most is énem,
ódát zeng, hív belül mélyen;
tündérhangod mégsem hallom,
hervad minden pillanatom.
Félve vágyom régóta rád,
ettől fogva nem ér majd vád;
rólad mesél több tíz évszak,
emlék-lángok hozzád húznak,
nélküled hűlt árnyék vagyok,
cédruslombként hóvá fagyok…
életem ily csodás kincse
senki más, csak örökké te:
Szeretném, ha megszeretnél,
itt lennél, és átölelnél,
lágy, érzelmes csókot adnál,
vidám szívtől mosolyognál;
álmaid közt, kéz a kézben,
sok tűnődés tengerében,
itt ülnénk együtt, boldogan.
Ahol viszont nem szerettél,
néha mégis rám nevettél,
ez oly fénylő reményszikra:
talán végül bármit teszünk,
távol egy nap szép pár leszünk…
Latest posts by Tóth Ferenc (Fredrick St. Claire) (see all)
- Plátói akroteleuton - 2019-01-01
- Hűvös nyári szellő - 2016-05-08
- Mi hermosa Juana perdida - 2016-04-18
Kedves Ferenc! Furcsának találom a vers kezdőbetűit. Az illem úgy kívánja, hogy “mi magunk hátul”, pláne, ha egy hölgyről van szó. Bocs, de annyira nem tudom elfogadni. Biztosan van rá magyarázatod.
üdvözöllek,
K.Mária