Vigyázz, vigyázz, az álmok is kiesnek
nagy, mogorva zöld szemem mögül,
s ajkaimra némaság terül.
(Kiparcellázni volna jó a testnek
a napsugárral és megannyi ékkel
megdicsőült, téli vérmezőt.
Ma az égnek felhőarca nőtt,
a hegy gerince mellett balra néz el –,
madárrajokkal int a puszta rétre,
pacsirta-dal fakad ki, hogyha végre
tenyerében tavaszfény rivall.)
Az ujjaimban szürke láng lobog fel…
A múzsa-fonta rút imámat dobd el!
Lelkem rajta! Nyersen sír a dal.
(Petrarcai szonett)
2011.
aron legutóbbi művei (összes megtekintése)
- hiátus - 2020-11-20
- Szabadvers a tévedésről - 2020-06-25
- szabadballada a tölgyről - 2020-05-25
Már csak azért megéri ez az új oldal, mert nem emlékeztem volna erre a versedre – ha most nem kerül elő újra. Most, hogy olvasom, már beugrott.
A költözködés közben valószínűleg mindenki némább lesz, de legalább leporolunk jó pár fölső polcon bujkáló művet.
…No, például szonettet még most se mernék… De te csak merjél minél többet.
Tetszett.
Mire feltöltögetem, amit akarok, talán megjön a hangom is, és kiderül, vêrről írok vagy virágról…
Örültem, hogy tetszett.
Á
Ez igen jó. 🙂 Üdv. Éva
Köszönöm!