Árny suhant…

Álmaimban látom néha még, a
régi világot, hol a hódunna leple alatt
szunyókált a föld és a mag.
Látom a hólepte határt, és azt a
régi kis szobát, hol a nagy dunna alatt
aludtam az igazak álmát.
Érzem a tavasz illatát, hallom a
föld sóhaját, mikor a búza zöldell a hó alatt,
majd kisüt a Nap, kizöldül a határ
néhány röpke óra alatt,
… s én táncot lejtek, akár a tűzmadár.

Akkor még ragyogtak a csillagok,
… úgy éreztem a Tejúton ballagok…
szédítettek csodálatos illatok:
akác, gyöngyvirág, pipacsok…
elhagytatok…!
Nincs már ott fedél, nincs aki mesél…
… lehet álom volt csupán…
csak egy árny… ami fáj,
amikor átsuhan az emlékezeten…

Kőműves Ida legutóbbi művei (összes megtekintése)




6 hozzászólás “Árny suhant…

  1. kosztolanyimara írta:

    “Nincs már ott fedél, nincs aki mesél… ” többek között e sor miatt szorul az egyébként is “szorulós” szívem 🙂 nagyon mély emlékező sorokat írtál.
    Látja az olvasó azt, ami nincs ott, de ha ott lenne is, Te már rég máshol jársz. Duplán fáj. (vagy triplán, nekünk 🙂 )
    Szépet írtál.
    ölellek Idám,
    mara

Vélemény, hozzászólás?