Az a pillanat örök

Dalt dúdoltam
neked összeborult
lombok alatt,
buja ritmusra
ringtunk mezítláb,
míg – magamnak –
gránitból
megfaragtalak.

Repkedő szilánkok
sebezték kezem,
hisz’ Te voltál,
ki istenverte földbe
tapostad a szívem.

(a pillanat él,
a pillanat örök)

Most zúzom a követ,
belőle aprókat török,
minden darabja enyém,
pöröly sem kell
– Ne! Ne fordulj felém! –,
mert kőnél is keményebb
ma az akarat,
hideg közönnyel marni
a rózsaszín álmokba
bevésett szavakat.

(a pillanat él,
a pillanat – örök)

Odakinn az éjben
nem csak haraszt zörög,
új nyílvessző suhan,
ujjad is íjon feszül,
friss vérre áhít a vadász
– de jól figyelj! –,
téged csupán ösztönöd,
s fegyvered magyaráz.

Az a pillanat örök,
az a pillanat
maga volt az élet,
.
.
.
de összetörlek,
mielőtt
újra elhinnélek.

ppj
2010/2016

P Pálffy Julianna legutóbbi művei (összes megtekintése)



Vélemény, hozzászólás?