Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj az oldal összes funkciójának használatához!!

Az élet már csak ilyen

A csillagórák elsuhantak köntösbe rejtve,
de az érzések megmaradnak szívünkbe mentve.
Madár had repked ágról ágra, énekük miatt
hamar illan, amit az éj áld, éber lét riaszt.

“Mondd, mit érlel annak a sorsa,”
hogyha nincsen kivel a jót megossza?
Vadösztön-fogakkal tépettél széjjel,
temeted a múltad, sirat az éppen.

Tél-szellőcske tavaszt várhat, nyár nem jő, sem az ősz.
Valóság változása érlel, s az idő a csősz.
A telet is kergeti, az élet már csak ilyen,
ránk rakodott sok-sok emlék, mindegy néki, milyen.

” Mondd, mit érlel annak a sorsa,”
ha nincs akivel örömén osztozna?
Amíg az ösztön a testedben remeg:
jövőd, a múltad, kinevet a jelen.

Megjegyzés: 2012. 07. 21.




  • Szólj hozzá!