Az első szívhang

Az akác már virágzott.
Illata még a hold
fényével folyatott
nyári égboltot
is
mézzel kente.

Gyűlöltem hallgatni a csendet.

Szélesre tártam akkor
szobád ablakát.
Beengedtem
a morajló tavon
fesztelen úszó
gyöngypára felhőt
– hogy Téged is
körbefonjon.

Szeretted hallgatni a csendet.

…de én csak csacsogtam
tücskökről és békákról,
pásztorfüveken zörgő
szentjánosbogarak lámpásáról.

Csitt már, tanulnom kell,
van neked is saját szobád!
Menj, tanuld a fizikát!
– szóltál rám
hangod szőke dallamán.

Tudom már a fizikát,
taníts mást.
Taníts arra, amit te is tanulnál.
– a hangom derékig göndörödött.

A fémkorong hideg volt,
s kemény.
Visszhanggal pattant,
hangosan suhant
végig
mellkasod bőrén.

Bennem akkor megállt a nyár.
Döbbenten rezzent meg
a fülledt párás est,
visszahőkölve hevét
a szirmokat pergető kajla szélnek…

“Bú-tup-bú-tup”
– hallgattam távolról
a hangot
s dobbant selymesen
arany szíved
összes érzékeny szeglete.

Még hallgatnám…
Nem fecsegnék,
– esküszöm –
Csak hallgatnám csendesen.
Benned az élet kitörő
robbanó hangját.
De nem lehet…
Már nem válaszol senki sem.

A vén jegenyefa most
tisztül takarja szobád ablakát,
s a tó felett a pára
könnyeket présel
a holdfény-szín violákra.

Minden szívben Téged hallak.

… de most…
Csak szeretem hallgatni a csended.

2011.

Mona legutóbbi művei (összes megtekintése)




4 hozzászólás “Az első szívhang

    • Vojazs írta:

      Csatlakozom áronhoz, a dicséretben és a kritikai észrevételben… no de mi férfiak már csak ilyenek vagyunk. Néha nem értjük miért oly díszes az a női lélek. 🙂 😉

      Zs

Vélemény, hozzászólás?