aztán s tovább

Ha meghalok
elreppenek
lebegve fel
oda
hol ágyat bont a végtelen

Csillagtengerek legmélyén
igazságtól gyöngyözve
kutatom
aztán s tovább
a rejtelmet

Álmodat álmodjam
ha majd meghalok
halhatatlan égjek
felnyugvó Napodként
s ébredjek Holdként
benned
örök egek rejtekén

***

Ha meghalok
elfordulnak majd a csillagok
lelkem nem emeli át
szenes hó
sem rózsás nyáreső

Maradok.
Szemedben az a kék fátyol.

2013-12-18

Mona
Mona legutóbbi művei (összes megtekintése)



13 hozzászólás “aztán s tovább

    • Mona írta:

      Én ha én halok meg előbb? Bár akkor meg én zavarlak vissza 🙂
      Lehet érteni a csillag alatti rész elkülönülését?

    • kosztolanyimara írta:

      Lehet, igen, azt értettem, éreztem igazán. Kellett első rész határtalansága, mint Áronnál a fény. Kerülhetsz bármilyen távol, mégis ott maradsz , örökre.

    • Mona írta:

      Júj, az nagyon félelmetes, jönnék is egyből 😀

      Köszönöm, Tündéranyóm!
      Puszillak!

  1. Nandus_Germanus írta:

    Kedves Mona!

    Földünk minden szegletében, sőt, a világegyetem minden táján előforduló nehéz-, és nemesfém csillagok magjában, azok végóráiban született egykor. Ezeket az elemeket csak akkora erők hozhatják létre, amikkel már a csillag sem bír, és ha eljut idáig, darabokban végzi.

    Az emberi testet felépítő nehezebb elemek szintén a csillagokban születtek, hisz a vas, a réz, az arany, és számos más elem csak ilyen körülmények között jöhet létre. Még a vulkáni működés sem elegendő ehhez.

    Számomra varázslatos a gondolat, hogy egykor mindannyian távoli világokban születtünk… vagyis testünk egyes részei, és akárhogy is, a távoli jövőben porhüvelyünk megmaradt atomjai talán ugyanoda térnek majd vissza. Mi ez, ha nem a „porból lett és porrá lesz” kifejezés leggrandiózusabb manifesztációja? Versed ezt juttatta eszembe, és remélem, még nagyon sokáig olvashatok Tőled hasonlót, ráérős, elmélkedni vágyó perceimben.

    Minden jót, és köszönöm!

    Barátsággal:
    Nandus

    • Mona írta:

      Szia,
      és ha az energia megmaradás törvényére gondolunk? A lélek lemérhető súlyára, na meg az entrópiára. Sosem veszünk el, csak átalakulunk. Sodródunk a rendezetlenség felé.
      (Majd nézd meg a Fountain-t 🙂 és figyelj a haldokló csillagködre -is-)

      Köszönöm itt-jártad!

Vélemény, hozzászólás?