Bál után

Bál-után1Úgy jöttél mellettem, mint ki menni készül;
fogtad volna kezem, de nem tetted végül. –
Hatalmas sóhajtás szakadt fel melledből:
– Táncolj velem kérlek, testestől-lelkestől.

És táncoltunk másnap és harmadnap ismét;
(te, aki olvasol, ezt már el sem hinnéd…) –
margaréták nyíltak minden léptünk után,
szegfűket fújt a szél hajunk közé puhán.

Így láttam akkor én. Csodát szakajtottam.
És víz nélkül is élt, szívemből hantoltan. –
Elégnek gondoltam lélek-napsugaram,
azt, hogy itt bennem sütsz hétágra, untalan.

…..

Gyémánt-csillogásunk megtört nemsokára,
összes bálunk ott ring emlék-gondolába’. –
Sodródnak még kicsit a parthoz ütközve…
hullámtalan sorsunk a mélybe üldöz le.

(2016. február)

Sz. Éva Lambrozett legutóbbi művei (összes megtekintése)



22 hozzászólás “Bál után

    • Sz. Éva Lambrozett írta:

      Most is van igazságod. 🙂 Lehetne más a vége, de a “süllyeszt le” nem teljesen jó. Belegondolok mélyebben: ha nem “mozog” az életünk, ha nincs történés, akkor tulajdonképpen az alámerülést úgy is átélhetjük, mintha az üldözés volna. Üldözés bele a semmibe, a magányba, unalomba. A szótagos dolog is helytálló, nagyon köszönöm értékelő hozzászólásodat, jólesett véleményed. Neked is szépeket. 🙂

  1. kosztolanyimara írta:

    … na akkor én is belekontárkodom, bocs 🙂 “…a parthoz csapódva
    és mélyülünk egyre lejjebb a habokba” vagy “halódva” szerintem még talán jobb, persze, ahogy gondolod kedves Éva.
    Nekem is nagyon tetszik vers, csak a “le” szó rövid, és szerintem e miatt kicsit törik a szó és gondolat lendülete a végén,
    Eddig legalább 10 szer elolvastam, jövök még. 🙂
    ölellek,
    m.

    • Sz. Éva Lambrozett írta:

      Drága Mara!
      Nem kontárkodsz… szívesen meghallgatlak, s másokat szintén. 🙂 Majd gondolkodom a befejezésen még, csak most máson dolgozom és eléggé lehangolt a kedvem is bizonyos okok miatt. Azért… őszintén köszönlek. Nagyon jólesik figyelmed. Ölellek. Éva

    • Sz. Éva Lambrozett írta:

      Julim drága!
      Ennél többet nem is kívánhatnék, nagyon örülök neki. Szeretettel köszönöm és (mégha túlzónak is érzem véleményed) szívemből örülök. Éva

    • Sz. Éva Lambrozett írta:

      Kedves Mona!
      Szerintem nekem már nem lesz olyan pillanatom. 🙂 🙁 A mostaniak pedig épp ennek az ellenkezői. Létezni sincs már kedvem, annyira elfáradtam az “élet-csatában”. Köszönöm szépen látogatásodat, lélekmelengető szavaidat. Éva

    • Mona írta:

      Ha tudnád, mennyire megértem, amikor írod, elfáradtál. Én is. De meg kell várni – mint egy filmet nézve, hogy hogy alakul a vége! Addig semmi sem biztos. 🙂 Vagyis egy igen, nem vagy egyedül!

    • Sz. Éva Lambrozett írta:

      Nem tudom, kedves Mona, hogy második válaszomat hová írjam… nincs ott alul többre lehetőség. Téged én (a fénykép alapján) még igen fiatalnak gondollak. Te még kevésbé mondhatsz olyat, hogy “a végét”. 🙂 Én – ha nem lennék volnék túl gyáva -, akkor most befejezném magam az egészet. De nincs hozzá merszem, ez az igazság. Puszillak.

    • Mona írta:

      “gyáva” – igen. Jártam én is ott, és még azon is túl. Gondolod, hogy számítanak az évek?! Talán néha. Néha meg nem.

    • Sz. Éva Lambrozett írta:

      Talán “csak” annyiban számítanak, hogy több idő alatt még több szemét gyűlik/gyűlhet(?) össze, aminek az elviselése egyre nehezebben megy. Főleg olyan emberek bántanak, akiket megszültél, felneveltél. Na, itt most ezt abba kell hagynom. De nagyon magamra maradtam a problémámmal…s általában a legnagyobbnak vélt tragédiával is megbirkóztam (eddig), legalábbis látszatra, most ez nem akar sikerülni. 🙁 Ölellek.

    • Sz. Éva Lambrozett írta:

      Mennyire igazad van! Nagyon hálás vagyok ezért. Jól elszúrtam… még egyik-másik piszkozatban ott van az aposztróf, később kikopott. Köszönöm szépen figyelmedet, kedvességedet.

  2. P Pálffy Julianna írta:

    Ezt ma reggel kaptam, és úgy érzem továbbküldöm neked.
    A gödör alja mindannyiunk életében ott van, volt, és talán lesz is még, de…

    “A rajtunk most átvonuló zivatar annak előjele, hogy egünk nemsokára kiderül, s jobb napokat fogunk látni, mert lehetetlen, hogy akár a baj, akár a jó örökké tartson, s ebből az következik, hogy mivel a baj már soká tart, a jónak közel kell lennie.”
    Gabriel García Márquez

    Itt vagy köztünk, barátok között, és ha nem is olyan szoros ez a kapcsolat, de mindenképpen jó arra, hogy soha ne érezd, egyedül vagy. Ha szólsz, válaszolunk, mozdulunk. Ha írsz, gyönyörű szavakban, versekben engedsz közel bennünket, és minden apró lépés előre visz. Tudjuk mi ezt itt sokan, fiatal, vagy idősebb, mert az a fránya létra a gödörben ott van, de rohadt nehéz elkezdeni a fellépést az első fokra.
    Csak remélni tudom, hogy a “közelségünk” kézzel is elérhető, netán bele is kapaszkodhatsz.
    A verseid létrafokok, és minden egyes szó arra ösztönözhet, hogy mielőbb felérj oda, ahonnan a kilátás is más lesz.
    Vigyázz magadra, legyél velünk sokat, írj nekünk minél többet!
    …mert megírod azt, amit mi is érezhetünk.

    ölelésem
    C*

    • Sz. Éva Lambrozett írta:

      Drága Julim!
      Hálásan, baráti szeretettel köszönöm törődésedet, segítő kezedet. Sajnos az én (legnagyobb) gödröm 22 éve a fogságában tart, s egyre csökken az erőm a kapaszkodáshoz. Nincs létrám sem, mászom a sáros falon. Mindig el kell terelnem a gondolataimat a helyzetemről, sokat dolgozom napközben, írok este-éjjel, alig alszom hétközben. S egyre szétesőben a szeretet (nem szerelem!) körülöttem… túlságosan kevés vagyok ahhoz, hogy egyedül összetartsak ennyi embert. Néha annyira szeretnék világot járni, kiszakadni ebből a mocsárból, elszakadni a rám-erőszakolt jelenemből, de… nincs rá módom. Még egyszer… őszintén örülök annak, hogy vagy/vagytok nekem. Ölellek szeretettel. Éva

Vélemény, hozzászólás?