csak ennyi
kivéreztem
minden szóra,
némán is
fájdalmas a jóga-
óra,
hirtelen
hitetlen hullámokon
lovagolok,
pecsétes lelkemre
hófehért csutakolok,
ha felettem feketednek
a fellegek,
messzeségbe olvadnak
a jeltelen jelek;
meredély szélén
hiába-hallgatag-zuhatag,
hazug, időtlen
szomjúság-sivatag,
hol távoli, rejtett
álomcsapdák,
setét-lelketlen sután
várják,
meztelen testedbe
égetett,
parázzsal mámorba
szédített énemet…
(tegnapi-tépett nosztalgia,
hervadt lilákból kötött
kóró-romantika)
olvadó testek,
szűkölő szíverek,
bennünk félresikerült
szerelem tévelyeg,
tunkolja, szívja
cseppnyi vérem,
míg meg nem értem:
Ő csak a magány
perceit szorozza-
osztja,
szikrára, lángra
nincsen gondja,
hűtlenül is szabad,
amikor izzadtra gyűrt
lepedők alatt,
hamis csókja nyomán
a bőrömön,
csupán egyetlen,
már nélküled-billog
marad…
(szilánkokra tört nosztalgia,
kopott máz,
meddő-méz-romantika)
vérrel írt
cseppnyi
csak ennyi
2004/2016
ppj
- Napló – Levél VII. - 2017-01-09
- Csengettyű szól most - 2016-12-29
- Hóangyal - 2016-12-10
Nagyszerű vers!
Köszönöm! 🙂