Ezüst és színarany

Múlhat az ember sorsa,
lakaton, kalitkán,
vagy elég csak
egy egyirányú utca,
ám mégis szembefordul,
mert fontos
mit mutat a tükör,
– válasz majd minden karcra –,
rádobált sártól is
tiszta maradhat az arca.

Illúzióbuborékok, vágyak,
rózsaszín álmok,
kemény küzdelmek,
és megvívott csaták,
áldások…, és átkok,
elhamvadt-égő szerelmek,
őszinte barátok;
ellenséggel nem számol,
se közel, se távol
– velük tele a világ –,
jut mindenkire
a legjavából;
kitaposott ösvényen jár
ma a gonosz,
igaz ember mégsem él
„kéz kezet mos” játékkal,
mert becstelen
az a játszma,
s váltig piszkosabbá válik,
helyette hajolnak többen
egyre lejjebb,
gerinctelen derékkal,
és görbülő szájjal
loholnak nyálig;

múlhatna az ember sorsa,
lakaton, kalitkán,
mégis kulcsot talál,
– hisz érti már –,
a télvirág bizton elolvad,
tavaszba bimbóz a sorsa,
nyár végére szirma nyíl,
s öröm lesz a búból,
idővel mindenki meríthet
a tiszta kútból;

megköszönt engem is az
ezüstös a halánték,
– csak számháború-játék -,
mert
bársonyos ősz fonta
selyemből készül,
a szívembe csöppentett,
apró, színarany-ajándék.

ppj
2015/2016

P Pálffy Julianna legutóbbi művei (összes megtekintése)



Vélemény, hozzászólás?