Isten tudja, miért lettem ilyen.
Ilyen írogatós, „költő” fajta.
Régen… alig-alig súgtam dalba
lélek-hangjegyekkel élet-hitem.
Lehet, azért lettem versfaragó,
mert elnehezült a szívmadaram.
Tollával takartam sírva magam,
s könnyóceán-vizén tenger a só.
Szétmarta ruháját, sajnálom én.
Vagy mit is beszélek? Örülhetek.
Üljetek köribém, szót keltetek. –
Pucér érzelmekből sző e bohém.
(2016. február)
Sz. Éva Lambrozett legutóbbi művei (összes megtekintése)
- Örökké ugyanaz - 2016-03-20
- Hajnalszárny - 2016-03-18
- Kerülgetős - 2016-03-18
Szia Évi!
Érzelmekből sző e pucér bohém… Azért írtam mert aki ír az pucérra vetkőzik.
Tetszett!
Szép estét, érezd jól magad.
Szia. 🙂 Köszönöm, de Te is tudod, hogy nem minden érzelem „pucér”, azaz őszinte, valós, lemeztelenített, zsigeri. Én éppen ezért hagynám így a szórendet, ahogy van. Örülök, hogy jöttél. 🙂 Üdv. Éva
Nem mondtam hogy változtass, a nyelvünk csodáját hívatott jelezni.
Szépet, jót!
Szia!
Szép, szomorú, lemondó…(sose add fel)
Talán akkor kezdünk írni, amikor nehezen jön ki beszélt szó..vagy nehezen értik meg…
Köszönöm szépen, Mona. Igen, jól mondod… hasonlóan látom. De még van valami, amit megemlítenék. Amit (talán) ez a versike is elmond. Ha túlságosan „sok”, ami bennünk van és már nem tudjuk ott benn hová tenni és úgy érezzük… hátha mondunk is azzal valamit, ha napfényre hozzuk. Persze ez mindig többesélyes. 🙂 🙁
Jah… s rég feladtam.