Már nem vagyok gyertyaláng,
de a tűzvihar is kialudt
szívemben…
– szerelemben
nem hirdet senki győzteseket,
mi mindig
félisteneket szeretünk,
s homályosan csillogó
tükörbe építjük vágyaink.
Álmaink
hazugságainkból teremtődnek,
s megmaradunk közben
ártatlan szenvedőnek,
de csak addig, míg végül
leesik szemünkről a fátyol,
s szivünkben a vér
utolsókat lángol,
mert kitépett belőlünk
minden reményt
a jelen,
s ellenfelekké válunk
önmagunknak…
– aztán beavatottnak
képzeljük életünk,
megmagyarázzuk,
miért, s kivel vétkezünk,
mert hisszük, hogy szabad,
s befészkeli magát
lekünkbe a gondolat,
hogy megéri…
– mert mindig érdemes
remélni…
Könnyeim kihűlve peregnek
hajamra,
s karjaimra telepszik
a lelassuló idő…
Talán érthető,
hogy miért keresem
a kozmikus szélben
elsodrodó álmokat…
– sok a hazugság, és túl kevés
az őszinte ámulat
bennem.
Eleresztem hát kezemből
a jégbe záródott fényeket,
s kevesebb homályból festek
magamnak reményeket…
- Hiba vagyok… - 2017-02-09
- Égés - 2016-06-30
- Nyárba lépve - 2016-06-15
Szia Ariel! Van benned igazság és ez lényeges, biza a kozmikus szél szétkergeti gyöngyeinket, de mindezt szavakba fagyaszthatod, és az idő fogságában, mi megnézzük, értelmezzük.
Szép napot! nyilas
Köszönöm Nyíl. 🙂 Próbálkozunk…
Ölelésem.
A.
Hosszabb a leve, mint ízlésem szerint való, de ez szubjektív meglátás. Objektíve is kicsit hosszúnak látom, de azért, mert megállapításokat teszel benne, nem hagyod azokat az olvasóra.
Az idézett kêpek szépek.
Á
Köszi. Majd átgondolom a hosszát (is). 🙂
Üdv.
Andy
Végülis… ha hosszabb sorokkal formázod, akkor rövidebbnek tűnne. 😉 Szívesen olvastalak.
Köszi Éva. :)Örülök, hogy tetszik.
Ölelésem.
Andy