Végtelen, édeni birtokon jár régen gyalogló lábam
Hogy vágyok mindig ide térni, most is fülig ér szájam
Aranyból hímzett kapun átlépek ebbe az álomba
Belém karol egy ág, majdnem lehull fejemről a korona.
Ékkőből kirakott keskeny út szeli át a selyem pázsiterdőt
Arrébb pedig kedves madárfütty üldöz el minden felhőt
Sárgarigó suhan alant, majd bátran megtelepszik ujjamon
Csicseregve köszönt engem otthonomban, mert itt lakom.
A kert nárcisokkal végigültetett, s engem pimaszul hívogat
Nem állhatom meg, a dicső trónteremben dolgom akadt
Utamban márvány szökőkút, mely arrébb tóvá növekszik
A halak benne ficánkolnak, ahogyan személyem közeledik.
Hófehér falú kastély tornyosul felém, belépek már ajtaján
Ha nem jártam volna itt korábban, a lélegzetem elfojtanám
Ifjú szívemben ott a lángsugarú nyár, így örvend az s én is
Hazajöttem újra, szívem majd’ kiugrik, tovamegyek mégis.
A magasztos trónszéket újra megpillantom középen
Most nem is lábamon állok már, csupán két térdemen
Koronámat óvatost leteszem lábadnak zsámolya elé
Hiszen a dicsőség csak is a Tied, nem pedig az enyém.
- Leteszem a koronám - 2020-06-03
- Törött láncok - 2020-05-31
- Május végén - 2020-05-24
Érdekes kontextusok.
Kifejtenéd kérlek, hogy pontosan mire gondolsz? 🙂