Május végén

Még nem izzik, de már vad örömmel süt a Nap
Ki-ki megy a dolgára, ahogy a buszról leszállanak
Fülig érő szájjal vigyorgok, mintha bolond volnék
Édes babám érkezett hozzám, hogy ne örülnék?

A kaszálónál, magasan a vércse rikolt keservesen
Mégis megleli csapatját, eltűnik szárnyrengetegben
Ölyvek keringnek a legelésző tehéncsorda felett
Szívest megmutatnám, de nincs rajtad szemüveged.

Az erdő csöndjén át derűs kacagást hallatunk
Csendben, nyugodtan, csak egymással vagyunk
Vidám kis szellő hozza a rigó s kakukk énekét
Amott őz suhan tova, tőlünk úgy féltve életét.

Óvatost zörög a reszketeg nyárfának lombja
Zöld rózsabogár zümmög fülembe, s száll tova
Babám kezemet fogja, úgy rójuk a hűs erdőt
Senki más, csak mi, csak mi élvezzük a szellőt.

Otthon majd’ álomba szenderülnék temelletted
Ahogyan hozzám bújsz, s hallom halk lélegzeted
Az idő tőlem azonban most téged elvesz mégis
El kell, hogy menj, de úgy mennék veled én is.

Míg a buszhoz érünk, addig már a Nap rég kihűlt
A virágok s a hatalmas lombok dús színe tovatűnt
Most ily’ csúf, majd új lesz, a régit mégsem felejtem
Még nem zuhog eső, de már borulat van énfelettem.