Hajnalban –,
mindig a szívemben
Veled ébredek.
Pereg a film.
Álmom utolsó
filmkockáin
még téged rendez a
tudatalatti vágy,
mert képzeletben is
csak téged vetítelek.
Magán(y)mozit forgatok,
miközben elmaradt
csókjaid, ölelésed
néma lüktetéssel
ébresztenek, és hiányod
gyűrt párnája vasal
arcomra ráncokat,
rajzol rám plusz éveket.
Nappalok eltagadott
magányperceinek fekete-
fehér szalagját festem
át – tiéd a főszerep –,
csak miattad színesek
a pillanatfelvételek.
Hajnalban, mindig
– a szívemben –,
Veled ébredek.
ppj
2008/2016
- Napló – Levél VII. - 2017-01-09
- Csengettyű szól most - 2016-12-29
- Hóangyal - 2016-12-10
Meghatóan szép.
Köszönöm Eda kedves!
C*
2008… rég volt. Még karcosabb voltál, és bőbeszédűbb.
🙂 rég volt…
Várj csak, bőbeszélek még!
C*
Julianna, megható és gyönyörű ez a versed.
“… hiányod gyűrt párnája vasal arcomra ráncokat, rajzol rám plusz éveket….”
mennyire találó…
Ölellek!
Azóta kivasaltam. 🙂
ölelésem Idám!
Julianna