Múló képek

Világosság fény nélkül,
én számomra nem lehet.
A felejtés emlékül,
fényt kioltó lehelet.

Csontszárazon szomjazás,
lett az egész életem.
Mint, jégheggyé olvadás,
az óceán kietlen.

Egy naponta sajgó seb.
A Pokolban edződött
szív-szánalom jól esett,
és valami kezdődött.

Mert el kellett kezdeni,
hogy már vége lehessen.
Múló idő kezdte ki,
az őszi légy elhessent.

Mi motivál idétlen,
kötekedő taplókat?
Ez a világ időtlen,
nem követi naplónkat.

A mi naplónk életünk
lepergődő évei.
Csak figyelve érthetjük,
az elmúló képeit.

Szabó Bálint
Szabó Bálint legutóbbi művei (összes megtekintése)



Vélemény, hozzászólás?