Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj az oldal összes funkciójának használatához!!

Semmi…

Régóta kerülget,
rendületlenül…
Megsebezni próbál,
tudom, majd sikerül.
Piros szalagokat
kötözök kezemre,
mantrákat szórok szét
a súlyos végtelenbe
magamért is,
hogy legyen valami
apró védelem,
ami segíthet túljutni
az észérvéken,
hogy miért ne adjam
magamból tovább
a csöppnyi fényt,
s miért keressek
minden fájdalomban
reményt
örökké,
hogy kényszeressé
ne váljon az út,
hogy ne azt lássam
magam előtt
ami megfakult,
s ahogy létem darabjait
viszi a semmibe
egy álom,
s majdnem várom,
hogy egy eltévedt üstökös
eltaláljon…
De mégis érzem,
a homályos árnyék
hiába végtelen,
egy tűhegynyi csillag
belőlem
mégis világít
a fénytelen
semmiben…
– talán már Istent is
elhiszem…

Latest posts by Ariel (see all)




  • 6 hozzászólás ehhez: Semmi…

    1. Az utóbbi évek, hónapok olyan lendületet adtak az írásaidhoz, hogy csak kapkodom a fejem.
      Ez is magán viseli a kézjegyed, összetéveszthetetlenül Ariel-vers.
      Többször említettem, hogy kedvenceim a lélegzet visszatartó írások, és nálad megtalálom. Illetve 🙂 , alig kapok levegőt a vers végéig.

      ölelésem
      C*

      • Köszönöm. Örülök, hogy tetszik. Kicsit még kellene finomítani a “technikán”, de igyekszem, és igazad van, ebben találtam meg önmagam a leginkább. 🙂 Ölelésem.
        Andy

      • Így igaz, ima. Talán jön majd válasz is… egyszer. 🙂 Örültem Neked (is). 🙂
        Ölelésem.
        Andy

    Szólj hozzá!