Többé nem érinthetlek.
Elfertőződött ujjamba fúrt
rácsaim pattogzó vasa.
Korrodálódott kulcs
kérte kezem, tett nővé
de lebilincselő lakatok
ütőeremig szaladtak.
Kárhozat s végtelen sötét
tűzte vörösizzásig csokrom,
többé te sem érinted
érintetlen szoknyakötőm.
*
homlokom bőrén
parázslik még
mennyegzőnk átok csókja
harmadik szemem könnyén
lobbanó reményhajó ég
még hinném
Neked, szent álom-varázs
jön még tél, gyémánt hó
fagy
halál felé húzó köd-fátyol
dér, tükör-jég
s hűti fájdalmam
időtlen öröklétté
*
szent álom-varázs
húzz arcomra mennyei fátylat
hogy kibírjam
ha vér-Nap kel fel
s vele a rettentő láng-reggel
– mert minden igaz…
ha tűzbe kell ma mennem
tudod, hogy megteszem
Érted is
… csak ne fájjon annyira
az átkoktól sercegő pokol-parázs
*
Ha ma meghalok,
tudni fogod.
Hogy szabadultam-e?
Látni fogod:
minden hópehely az enyém,
ahogy halkan hull karodra
s velük suttog majd a csend
– hogy megérte (élnem itt és most
ismerni, szeretni Titeket)
minden pihe halálában
ott csillog majd
szemed
s szemem tükörképe
egy cseppben.
